FőképA kalandozó lét már csak olyan, hogy az ember (törpe, tünde, egyéb) idővel egyre tapasztaltabbá válik. Minél többet lát a nagyvilágból, ahogy gyarapszik a leölt szörnyek listája és mennyisége, úgy érzi – joggal – kiválóbbnak magát.
Ekkor már nem jelent kihívást pár kósza ork, goblin vagy más, alsóbbrendű, gyenge teremtmény.

A sors (és a mesélő) szeszélye ilyenkor sodor az útjába mind erősebb bestiákat. Ezek elpusztítása ismét komoly kihívást jelent, de aztán ez is egyre könnyebbé válik – s kezdődik az egész előröl.
A végén vagy félisten lesz a karakterből, vagy hősi halott, csak kevesen vonulnak vissza idejekorán az aktív kalandozásból.

A sorozat harmadik részének címe láttán az volt az érzésem, itt is hasonlóról van szó – szegény mesélő, akarom mondani író, nem tudott mit kitalálni, és egy megtermett démont választott félszemű törpénk és rossz útra tévedt költőtársa ellenfeléül.
Aztán persze kiderült, ennél jobb a helyzet, de komolyan előre aggódom, miféle sárkánnyal kell megküzdeniük legközelebb (lásd az eddig megjelent kötetek listáját jelen írás végén).

Az előző részt ott fejeztük be, hogy a skavenek (patkányemberek) utolsó terve is kudarcot vallott, így Nuln városa továbbra is a Birodalom része maradt. Verhetetlen párosunk pedig új kalandok felé indul, engedelmeskedve annak a levélnek, amit a győzelem éjszakáján kézbesítenek Gotreknek.

Menet közben csatlakozik hozzájuk Orrharapó Snorri, aki szintén trollvadász törpeként keresi a dicsőséges halált (egyelőre eredménytelenül). Ha lehet, ő még csekélyebb szellemi képességekkel rendelkezik, mint Gotrek, viszont csatában ugyanolyan lelkesen rohan előre, pörölyét és fejszéjét forgatva.

Felix ennek ellenére gyászosnak látja a jövőt, mivel – joggal – úgy érzi, ezek ketten csak a biztos halál miatt társulnak. Sejtése igaznak bizonyul, mivel következő céljuk messze északon, a Káoszpuszták mélyén rejtezik. És ez még csak a kezdet…

William John King (született 1959. december 7.) ezúttal szakított a korábbi hagyományaival, és nem egymáshoz lazán kapcsolódó novellákból álló kötetet írt, hanem egy „szabvány” regényt vetett papírra.
A végeredmény ezúttal is kellemes, egy-két délutános fantasy lett, amit bármely, szerepjátékon nevelődött olvasni tudó örömmel vesz kézbe. No meg arról a pluszról se feledkezzünk meg, amit a Warhammer világának megismeréséhez ad. Mindenre a koronát Felix csacska szerelmi kalandja teszi fel.