Főkép

A Mark Twain írói álnéven ismert Samuel Langhorne Clemens minden más irodalmi kolosszusnál irodalmiatlanabb, már ami a klasszikusok tiszteletét, a fősodornak számító hagyományok átvételét-folytatását, a tanult mívességet illeti. Ám ez nem is csoda, hiszen Mark Twain nem született tollforgató volt, nem írásból akart megélni, erre inkább a kényszer vitte rá – tehetsége igazán ékesszóló, élcelődő, sziporkázó szórakoztatóként, előadókörutakon közönségét lenyűgöző humoristaként érvényesült.

Szavakon rágódó szépíró helyett érdemesebb nagyapós viccfaragó alakjában magunk elé képzelni őt. Mintha mondjuk közös pódiumra ültetett hét komédiást és viccgyártót gyúrtak volna egybe, akinek – a jó szándékú, ám sokszor botladozó hétfejű szörnyeteggel szemben – minden poénja ül. És üt. Bármiről is beszéljen, bármit vegyen cinikus, ironikus, szatirikus, alig észrevehetően torzító-túlzó górcsöve alá. Mert Mark Twain jó kedélyű férfiú, de örök pesszimista volt, aki ugyanúgy ráhúzta a vizes lepedőt a politikusokra (a helyzet persze azóta sem változott), mint a prűdökre, képmutatókra, kérkedőkre, az egyházra és az államra, általában véve az egész emberiségre. Közben önmagáról ugyanígy nem kevés öniróniával nyilatkozott, magát éppúgy nem kímélte, mint embertársait.

Nagy humanista utódjához, Kurt Vonneguthoz hasonlóan ő sem hitt az általa emberi „teremtménynek” tartott Istenben, és puszta logikával levezette, hogy nem létezhet pokol, nem utasította el viszont egy hűvösen tartózkodó, az emberek csip-csup ügyeibe feleslegesen be nem avatkozó istenség képét. Mindenekelőtt azonban abban remekelt, hogy pár mondatba, de többnyire akár pár szóba is képes volt besűríteni egyetemes bölcsességeket, és közben mintegy mellékesen nevettetett. Legyen bár szó regényeiből, novelláiból, útleírásaiból kiragadott idézetről, vagy róla szóló anekdotáról, mindig rengeteg humor sűrűsödik minden rövidke megnyilvánulásba.

És ahogy Molnár Miklós is kiemeli eltalált utószavában, Mark Twain a legtöbbet idézett amerikai író, azt pedig többek között épp Vonneguttól tudhatjuk, hogy – kis túlzással persze – az amerikai irodalom egésze a Huckleberry Finnből eredeztethető. Érdemes tehát csemegézni Mark Twain odamondogatós, csipkelődő, ugyanakkor mindig kedves és emberies elmésségeiből, melyek ugyan néha önmaguknak is ellentmondanak (ez elkerülhetetlen, hiszen különböző kitalált alakok szájából nem szólalhat meg ugyanazon filozófia), azért kivétel nélkül velősek és telibe találnak, ahogy egy kesernyésen vidám lélek megnyilatkozásaitól az el is várható.