Főkép

Hol is tartottunk? Réges-régen, ennyi tiszta és világos. Ja? És baromi messze. De annyira azért nem, hogy ne tudjuk nyomon követni az eseményeket.
Azokat, amiket Kevin J. Anderson az első két kötetben az agyunkra zúdított, és igen tehetségesen szőtt, hogy még véletlenül se untassa az olvasóit. Jól dolgozott, kétségtelen.

Viszont a harmadik könyv olvasása közben óhatatlanul szemet szúr valami az olvasónak, ami végigkíséri az első oldaltól az utolsóig. Mégpedig az, hogy az író profi. Ez ugye nem lehet baj? Sajnálattal vettem tudomásul, hogy Star Wars / Az Erő Bajnokai esetében sajnos az.

Az első két kötet tökéletesen hozza azt, amit várni lehet egy Star Wars könyvtől: izgalmas, pörgős és szórakoztató. Lehet, hogy egy gyerek sem akar utána fénykardot szerezni és azzal bohóckodni fogócskázás közben, ahogy tette a filmen felnőtt generáció.

Remélem emiatt senkiért sem jöttek a fehér télapók egy olyan speckó inggel, amit ha felhúzol, nem tudod megvakarni az orrodat. Én mindenesetre megúsztam. Nem szóltam senkinek a vágyaimról, titokban tartottam, azóta sincs fénykardom, a fogócskáról is leszoktam, de egyszer egy napon, huhú… bocs, elkalandoztam.
Szóval, ha nem is keltett akkora hatást, mint a film egykor, azért simán szerzett néhány kellemes percet.

Viszont itt a harmadik, és egy kissé megdöntötte az eddig masszívan felépített szórakoztató folyót. Na jó, folyócskát. Egy igazi profi kimért tudása bujkál a tinta mögött, jól felépített idő és oldalhúzással.
Nem mondom, hogy unalmas és lapos a történet, mert nem az. Izgalmas, ahogy a korábbi kettő is az volt, mégis érezni, hogy a szerző a szenvedélyt lecserélte a precizitásra. A jelenetek erőltetettek és kiszámíthatók.
Leszámítva szerencsére a végét, de hát akkor is. Odáig még el is kell jutni, miközben nem egy történésnél érzi az olvasó, hogy ezt meg most minek?

Luke mesterrel még mindig csak annyi a probléma, hogy utolsó megmaradt Jedi mesterként egy kissé keményebbre kellett volna formálni.
Nem azt mondom, hogy kössön bele mindenkibe, előbb üssön, aztán meditáljon, hiszen az eredeti történetben sem használták feleslegesen az Erőt, de könyörgöm: ne tűnjön már baleknak.
Jó, a végére kőarc lesz, ahogy azt el is várhatjuk, de ez még így is sántít. Nekem.

Luke elől meglépett legtehetségesebb tanítványa Kyp Durron, aki beadta a derekát a pályára visszatérni kívánó egykori Sith bajnok szellemének.
Lenyúlta a Napzúzó nevű csodafegyvert, ami napokat robbant darabokra, ezzel rendszereket törölve el a csillagtérképről. A hajóra szerelt torpedókkal nekilát rugdosni a birodalom megmaradt képviselőit.
Sikerrel, de a szövetség nem nézi jó szemmel a magánakciót, utána küldik hát jó barátját és egykori megmentőjét, Han Solo mittoménmilyenrangúmár kapitányt. Talán tábornok. Vagy vezérőrnagy. Vagy félisten. Ez követhetetlen, a szövetségben gyorsan ível a karrier.

Ám Kyp vállán ott fészkel a valaha élt legnagyobb Sith mester apró mása, aki suttog a fülébe. Szóval hiába a barátság Han azért csak-csak bajban van. Nem kevésbé Lando, aki éppen mellette püföli a panelokat, mivel Csubakka a megmaradt bázist ostromolja, ahol a Napzúzó is készült.

Luke az előző könyvben csúnyán le lett alázva a Yavin-4 holdon, mert nem bírta egyszerre fegyelmezni a befűzött Kyp Durron-t és féken tartani Exar Kun Sith mester szellemét. Nem lövök le poént, ha elárulom, Luke megtapasztalja, milyen is neonban izzani.
Vibrál és szikrázik, mint Kenobi mester és Yoda a második Halálcsillag felrobbantását követő bulin. Vagy a papa, miután lekapcsolták a gépről és kiderült, hogy felerősíthető szájharmonikát visel, és csak egy olcsó bazári zenész.

Szóval Luke-nak minden ravaszságát be kell vetnie, hogy Exar Kun ne tudja végleg kivonni a forgalomból és növendékeire tenni a kezét.
A tanítványok eleinte pánikolnak, de gyorsan belátják, hogy mégiscsak Jedi lovagnak tanulnak, és nem ügyvédnek vagy mérnöknek. Miután erre sikeresen rádöbbentek, kénytelen-kelletlen felveszik a harcot az ott ragadt szellemmel. Eközben más frontokon is háború fenyeget.

Leia és Han három gyerek boldog tulajdonosa. Ej, mintha törzskönyv járna hozzájuk. Kettőt maguk nevelnek egyet pedig – Anakint – elrejtenek a sötét oldal szeme elől, amíg meg nem nő és erősödik annyira, hogy tudjon vigyázni magára.
Olyan sikerrel dugták el, hogy ők sem tudják, hol lehet. A megmaradt birodalom egy feltörekvő tisztje azonban hosszú és fáradságos ármánykodást követően, mégis kideríti hol a gyerkőc.

Merthogy ördögi ötlet fogalmazódik meg sötét elméjében: ha a gyerek olyannyira tehetséges, hogy emiatt a világegyetem peremére vitték, talán ő kinevelhet belőle a birodalom számára egy következő császárt.
Elindul, hogy felkutassa a gyereket és elintézze az örökbefogadást, de Leia megneszeli a dolgot, otthagyja a bürokráciát és a fia védelmére siet.

Izgalmakban és ötletekben nincs hiány, csak úgy éreztem, a terjedelem fele is elég lett volna egy jó könyvhöz. De hiába a plusz oldalak, az apró kitérők, Kevin J. Anderson még így is a lapokhoz láncolja a Star Wars híveket.

Eddig a sorozat alábbi könyveiről írtunk:
Jedi Akadémia trilógia:
Kevin J. Anderson: Star Wars / Új Rend
Kevin J. Anderson: Star Wars / Sötét Oldal
Kevin J. Anderson: Star Wars / Az Erő Bajnokai

James Luceno: Star Wars - A Gonosz útvesztője
Kevin J. Anderson: Star Wars – Jedi Históriák: A Sithek aranykora
James Luceno: Star Wars - Sötét Nagyúr

Kapcsolódó írások:Star Wars: I. rész - Baljós árnyak
Star Wars III. - A sithek bosszúja
Star Wars trilógia díszdoboz (DVD)
Star Wars: A klónok háborúja

A Kiadó oldala:Szukits Könyvkiadó