FőképJónás Zsolt neve ismerős lehet az ekultura.hu-ról is, hiszen számos cikk nyitott elméjű szerzője (nem mellesleg sok jó rock/metalt hallgat, szóval testvérem a fémben).
Emellett két Fangoria novellapályázat győztese, s a Túlpart az első regénye.

A történet egy isten háta mögötti faluban játszódik a Kárpátokban. A Tükör tó partján fekvő Túlparton valami borzalmas baleset történt harminc éve, s csak az a néhány ember őrzi a titkot, akik még ma is élnek a szemtanúk (és alkalmasint okozók) közül.
Ide tér vissza hosszú évek után a válófélben lévő Bernát, s magával hozza két gyermekét, akiket még sosem láthatott a nagyanyjuk.

Útban a falu felé egy csavargót lát az úton, aki ezen a városi léttől oly` távol eső vidéken szokatlan látványt nyújt. De aztán hamar kiderül, hogy nem holmi átlagos csavargóról van szó.
Ennyit talán elárulhatok: a köpönyeges alak amolyan garabonciás, akinek képében egy rég (harminc éve...) holt lélek tér vissza, hogy beteljesítse bosszúját. Ködöt és vihart hoz Túlpartra, és nem kímél senkit...

Megmondom őszintén, nem vagyok nagy horror rajongó. Van pár kedvencem (élükön Lovecrafttal), de alapvetően holmi hentelés nem tud lekötni.
Ilyen szempontból a Túlpart jól is teljesít, hiszen sokkal változatosabb annál. Hamar kiderül, hogy Zsolt tud hangulatot kelteni. Zömében remek alakjai is vannak, különösen az idős embereket ábrázolja jól: finom humorral, de őszintén.
Más kérdés, hogy számomra érthetetlen okból túl sok nem átlagos nevet használ, és itt-ott túlzásba esik (pl. Annus, Bernát anyja esetében). Az viszont bejön, hogy az egyik szereplőn keresztül a jógát népszerűsíti.

Az is nagy pozitívum, hogy írónk ilyen mondatokra képes: „A fiú szinte kortalan volt. Úgy tűnt, nem ebből a világból származott a homok, ami az órájában pergett.” Nem rakta tele ilyenekkel a könyvet, de már ennyi is jelzi, hogy nyelvileg az átlag ponyvairodalomnál többet nyújt.

És kezdetben az is nagyon tetszett, hogy mennyi mindenből merített. Van a regényben Stephen King-rokon modern horror épp úgy, mint a gótikus természetfeletti irodalom hatása. Belezős-vérben tocsogós részek és okkult, misztikus dolgok.
Magyar folk elemek (egyáltalán: a magyar környezet) és keresztény ill. keleti vallásos részletek. Gyomorforgató húzások és pszicho-thrilleres megoldások.
És ezeket egész sokáig igen ügyesen keveri, ahogy a feszültséggel is jól bánik: képes altatni, hogy aztán a hajunk szála égnek álljon, meg úgy sűríteni egyre az atmoszférát, hogy az ember magáról megfeledkezve olvasson.

A gond az, hogy elérkezik egy pillanat, amin túl viszont már nem képes erre. Nem írom le, mi az, de van a könyv utolsó harmadában egy számomra túlontúl abszurd, a még hiteles fantasztikumot túllépő húzása, ami engem személy szerint csak összezavart.
Nem azért, mert annyira furmányos a csavar, hanem mert nem látom értelmét. És a befejezést is elcsépeltnek érzem kissé. Hangsúlyozom: szerintem.

Ezzel együtt azt gondolom, Jónás Zsolt ígéretes horror író, és hallottam már olyan véleményt igazi horror rajongóktól, hogy ez a könyv úgy jó, ahogy van.
Szóval akinek van egy kis ideje két King vagy Koontz mű között, vagy csak úgy általában szereti a horrort, az bátran szavazzon bizalmat Jónás úrnak.

Ezzel ugyanis nem egy amúgy is milliomos csókát gazdagít tovább, hanem egy ifjú magyar reménységet segít, aki megfelelő arányban érkező anyagi és szellemi támogatás, kritika és dicséret mellett, no meg kellő adagnyi idő és jó ötlet meglétekor még simán túlszárnyalhatja a Túlpartot.