FőképA francia Eric-Emmanuel Schmitt-től ez a harmadik magyarul is megjelent mű. Folytatván az Oszkár és Rózsa mami, illetve az Ibrahim úr és a Korán virágai hagyományait, ez is rövidke olvasmány, ami szintén az emberségről szól.

Schmitt-nek kell lenni ahhoz, hogy e könyvek relatíve sokat tárgyalt témáiról ne klisésen, unalmasan vagy Uram bocsá` nyálasan fogalmazzon az író.
Az ő könyveinek az az egyik legfőbb vonzereje, hogy egyszerre szólnak emberi, természetes és szépirodalmi nyelven.
A humor és a kendőzetlen őszinteség épp úgy jelen van írásaiban, mint az élet tisztelete, és az a megigéző szeretet, amivel a vallási-faji megkülönböztetések fölé emelkedik.

A Noé gyermeke a II. világháborúban játszódik Belgiumban. Főszereplője a nyolc éves zsidó fiúcska, Joseph, akit szülei egy egyházi diákotthonban bújtatnak el. Katolikus és zsidó árvák együtt nevelkednek ott Pons atya védőszárnyai alatt, persze utóbbiak hovatartozását igyekeznek titokban tartani.

S míg telnek a háború hónapjai, a fiú valami sajátos baráti kapcsolatba kerül az emberséges pappal. Kölcsönösen tanítják egymást – merthogy a kissé különc Pons atya azon van, hogy, mint Noé tette a Föld állataival, minél többet megmentsen a zsidó kultúrából, melyet a végső pusztulás réme fenyeget.

Joseph pedig úgy tanul az életről, s úgy nő fel, hogy sok mindennel keresztény környezetben találkozik először. Mindketten új nézőpontból tekintenek ezentúl a világra. S közben persze mindvégig fennáll a veszélye annak, hogy a nácik rájönnek Pons atya titkára...

Akár a két korábban magyarul megjelent Schmitt regény, a Noé gyermeke is egy kicsiny gyöngyszem, gyertyaláng, mely a lényeg fényét sugározza.