Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

Kiadó: Delta Vision Kiadó
Kiadás éve: 2007
Kategória: sci-fi / fantasy / horror, szépirodalom
Oldalszám: 354
Ára: 1990 Ft





Alig több mint két évvel Kleinheincz Csilla első regénye (Város két fül között) után megjelent az írónő második könyve.
Van, amiben hasonlít az elsőre, és van, amiben nagyon is különbözik, de legfőképpen is az a következő lépcsőfok, amit reméltem, vagy ha úgy tetszik: elvártam a Hanna néven is ismert alkotótól.
Egy remekbe szabott mű, mely amellett, hogy továbbra is a fantasy szó szerinti értelmezésén, s nem kliséin alapul, szerkesztettség, irodalmiság és hatás terén is hozza azt a fejlődést, ill. szintet, amire a debütáló kötet alapján számítani lehetett.

Kíváncsi lennék, a DeltaVision (Csilla kiadója) által múlt évben megjelentetett 77 {hetvenhét} című novellaválogatás mennyiben hatott az Ólomerdőre. Ez a könyv ugyanis csupa magyar népmesei elemekből kiinduló sci-fi ill. fantasy írást tartalmazott, részben egy pályázat legjobbjaiból válogatva.
És ugyanezt teszi az írónő is az Ólomerdőben. Érdekes, egyszersmind hosszas kutatást igényelő feladat volna kielemezni, mely népmesékből, legendákból és mítoszokból merít – mindenesetre a Fehérlófia mondakörre megannyi apró utalást találunk benne.

A történet főszereplője, ahogy a Város két fül közöttnél is, egy tinédzser lány, a 13 éves Emese, aki feketében jár, metal zenét hallgat, és Gödöllőről utazik nap mint nap Pestre, az iskolába. A különcséghez ennyi is elég lenne, ám Emese nem csak ennyiben más, mint a többi gyerek.

Neki tündér az anyja, aki ráadásul kiskorában elhagyta őt és apját. S mintha ez nem lenne elég teher: a lányra is vonatkoznak a tündéreket is megkötő törvények. Elsősorban is: ha valamit megígér, és nem tartja be, akkor biztosan valami rossz fog vele történni. És ritkán ússza meg egy kellemetlen rosszulléttel...

A szülői felügyelet és saját balsorsa ellen lázadó tinédzser aztán egy nap ráébred, hogy képes átjutni abba a másik világba, ahova anyja távozott, és ahol létezik a mágia, a tündérek és egyéb nem teljesen emberi lények.
Át a Rengetegbe, a különféle fémerdőkbe, a mesék földjére. Ahol senki és semmi sem olyan, mint a kisgyerekeknek felolvasott, édi-bédi kis mesékben...

Emese a saját bőrén tapasztalja meg a tündérek gonoszságát, hazugságait, azt, hogy senkiben (még saját szüleiben) sem bízhat. Ám őt sem olyan fából faragták, hogy magára vállalja a minden kínt és álnokságot elszenvedő, tehetetlen áldozat szerepét...

Csilla valami szédületesen bonyolítja a történet egyre kuszálódó szálait. Többször is olyan feszítettnek éreztem a regényt, ahogy az elhallgatások és félreértések hatására egyre borzasztóbb irányokat vett a sztori, hogy egyszerre támadt kedvem azonnal a sutba hajítani és egy ültő helyemben végigolvasni.

Híven az igazi, eredeti mesékhez-mondákhoz, kíméletlen a szereplőivel. Egyszerre karcol és kelt elvágyódást ez a könyv. Természetesen elsősorban a felnőtté válásról szól, de úgy általában is tanít valamit az életről.
Összefogottabb és áthatóbb, mint a Város két fül között volt, és ez a szereplőire is igaz. Mind az ember-, mind a másvilági szereplők valóságosak, árnyaltak, összetettek, és bár maga a történet is lehetőséget ad a folytatásra, elsősorban mégis Emese, Rabonbán és a többiek további jellemfejlődése miatt várom.
Hogy megtudjam többi titkukat, hogy miért lettek azzá, amik, s mivé válnak a későbbiekben.

Ahogy az első regénynél, itt is különös ízt ad, hogy részint a magyar olvasó számára ismerős helyeken játszódik a történet. És bár nem ezek adják a legfőbb helyszíneket, mégis, egy-egy mondatba is annyi varázst sűrít Csilla, hogy az olvasó ezentúl már sosem fog tudni ugyanúgy nézni a könyvben felbukkanó helyekre.
Csakígy elbűvölő, megragadó pluszt jelent a magyar folklór mindent átható jelenléte. Meglehet, kevés az igazán direkt, konkrét elem, ami innen származik, az olvasóban akkor is mélyen rejtező húrokat pendít meg az Ólomerdő, még ha akár gyermekkora óta nem is foglalkozott magyar népmesékkel.

Így egyszerre idegen és ismerős, félelmetes és a „miénk” a regény világa. Nem tagadom, ahogy haladtam az olvasással, úgy bűvölt el, úgy szippantott egyre jobban magába, és ez nem pusztán Kleinheincz Csilla írói kvalitásainak folyománya, de ezen igazi (úgy értem, politika-mentes) magyar gyökerek „megbolygatása” miatt is.
S ha már Csilla kvalitásai: nagyszerű, ahogy az egyes alfejezeteket egymásba fűzi, akár folyondárok, borostyánok, fák és bokrok hajtásait-leveleit Emese, amikor rajzol.

És az is tetszett, hogy bár a könyv elején még eszembe jutott Susanna Clarke-tól A Hollókirály (az ő tündérei hasonlóan kiszámíthatatlanok, és elvarázsolt, ködös erdei is rokonai az Ólomerdő komor Rengetegének), ám igen hamar elfeledtette velem a vihartól és mágiától felkorbácsolt, megvadult erdő módjára magával ragadó-rántó sztori, s a végére nyomuk sem maradt.
Helyüket átvette a bizonyosság, hogy Kleinheincz Csilla újra, s még inkább kiemelkedőt alkotott. Alig várom a folytatást! Tudom, hogy az még ennél is jobb lesz!

Kapcsolódó írások:
Interjú Kleinheincz Csillával
Interjú Kleinheincz Csillával, 2007. szeptember 1.

Uzseka Norbert