FőképEzt is megértük: keménytáblás kiadásban jelent meg a Raymond E(lias) Feist (született 1945) soron következő regénye. Mondjuk számomra már évek óta nem kérdéses, hogy művei nem egyszeri alkalomra szólnak, időről-időre érdemes végigolvasni a sorozatot. Márpedig az időtállóság egyik ismérve a keménytáblás kiadás.

Száz évvel ezelőtt mindez nem jelentett volna ekkora szenzációt, hiszen a „ponyva” egyik ismérve a füzetes formátum volt, míg a „komoly” művek nem csupán keménykötésben kerültek a boltokba, hanem fűzött formában is.
Így aki anyagilag megengedhette magának (voltak azért), az saját elképzelése szerint köttethette be, így polcán „egyenruhába” öltöztetett kötetek sorakoztak. Ezek az idők azonban elmúltak, és bizony kortárs fantasy szerzők többnyire „puhában” jelennek meg.

Szóval öröm kézbe venni a keresztségben Sötét Birodalom címet kapott regényt. S akkor még nem szóltam a tartalomról, ami – sorozatról lévén szó – egyenes folytatása az előzőnek (Az Éjsólyom röpte).
Ennek megfelelően nyitásként annak leszünk tanúi, miként számolnak le az orgyilkos csoportosulás vezérével. Feladat kipipálva, mindenki hátradől és pihen.

Ám tennivaló még van bőven, no meg ott az isteni ígéret, mely szerint rendkívül hosszú életű ismerősünk, Pug elveszti pár hozzátartozóját.
Ez egyrészt nem hagyható figyelmen kívül, másrészt még mindig ott vannak az idegen világból származó, talnoy néven ismert mágikus szobrok, melyekkel muszáj valamit kezdenie az Árnyak Tanácsának.

A legkézenfekvőbb, és persze a legveszélyesebb megoldás, ha felkeresik származási helyüket a Második Létsíkon.
Ennek pontos meghatározása emberi fogalmakkal szinte lehetetlen (Feist küzd is vele rendesen), az biztos, hogy az ottani körülmények halálosak az emberre. De éppen ezért léteznek a varázslók, valamit csak kitalálnak.

A történet cselekménye nem csak erről szól, ugyanis nem mellékesen ismét van pár tinédzser (akik az utánpótlást jelentik), így megcsodálhatjuk, mennyit fejlődött a nevelési rendszer a Vérbeli herceg óta. Na meg a közerkölcs változása is nyilvánvalóvá válik.

Kedvcsinálónak ennyi elég is lesz Feist rajongóinak, érdemes beruházni a könyvbe (az ember amúgy sem hagy félbe sorozatot). Aki ne adj isten most ismerkedik a szerzővel, az inkább kezdje az elejével, mert a rendszeresen előforduló hivatkozásoknál csak értetlenkedne.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Az előzmények (Résháború sorozat):
Mágus: A tanítvány
Mágus: A mester
Ezüsttövis
Sethanon alkonya
Vérbeli herceg
A király kalóza I-II.

Résháború legendája sorozat:
Raymond E. Feist-William Forstchen: Nagyrabecsült ellenségem
Raymond E. Feist-Joel Rosenberg: Gyilkosság LaMutban
Raymond E. Feist-Steve Stirling: Sebes Jimmy

A Kígyóháború legendája sorozat kötetei:
A sötét királynő árnyéka
A kalmárfejedelem titka
A démonkirály dühe I-II.
Törött korona

Árnyak Tanácsa sorozat:
Ezüstsólyom karma
A rókakirály
A száműzött visszatér

Sötét háború sorozat:
Az Éjsólyom röpte
Sötét birodalom
Az őrült isten dühe

A felsorolás a sorozatok cselekményének időrendi sorrendjét tükrözi.

Kapcsolódó írás:Raymond E. Feist: Mágus - a tanítvány (képregény)


A Kiadó honlapja: Beholder Kiadó