FőképMeglehetősen különös helyet foglal el ez a regény Pelham Grenville Wodehouse életművében, mivel nem olyan mulatságos, mint bármely Jeeves vagy Psmith történet.

Hiányzik belőle az a zsigeri humor, az eredendően nevetséges karakterek botladozása a valósággal nem sok hasonlóságot mutató helyszíneken, no meg a rekeszizom-ingerlő párbeszédek sora.
Szerencsére nem esünk át a másik végletbe, annál Wodehouse sokkal jobb ízléssel bír, ezért aztán az öncélú szépirodalom réme sem fenyegeti az olvasót, és lélekelemzéssel sincs gondunk.

Természetesen nem kell teljesen nélkülöznünk a humoradagunkat, csak a megszokottól némileg eltérő formában találkozunk vele, főként helyzetkomikumok, vicces szituációk formájában. Végig olyan érzésem volt, mintha nem is kitalált, hanem tényleg megtörtént események krónikáját tartanám a kezemben.
Ez főként az amerikai showbiznisz világában játszódó fejezetekre érvényes, mivel Wodehouse a zenés komédia színrevitelének körülményeit olyan alapossággal, hitelességgel ábrázolja, ami bármely kitalációra épülő, hasonló témájú regényt lepipál.

A szerző életrajzának ismeretében ezen nem csodálkozhatunk, elvégre évekig aktív részese volt az itt leírt világnak, amikor íróként a zenés komédia forradalmasításán ügyködött New York városában. Olyan sikerrel, hogy egy időben öt párhuzamosan játszott musicalnek is részese volt.
Kis túlzással tehát önéletrajzi vonatkozású regényről beszélhetünk, melyben nem csak az igazgató, hanem a szerzők, a szereplők, a tánckar, a kisegítő emberek (tánctanár, díszletezők, zenekar) is életszerűek, hétköznapjaik, gondjaik és boldog pillanataik egyaránt valószerűek.

Ebben a közegben próbálja rendbe tenni életét a címszereplő Jill Mattrowse, köszönhetően bácsikája balul sikerült tőzsdeügyletének, ami elnyelte szerény vagyonkájának utolsó fontjait. Szegényként újrakezdeni nem olyan egyszerű – főként, ha valaki nem ért semmihez, csupán tisztes neveléssel és közepesen előkelő múlttal rendelkezik.

Gondjait tovább szaporítja eljegyzésének felbontása, néhai vőlegénye ugyanis nem csupán ragyogó (politikai) jövő előtt áll, hanem tisztes bankszámlával is rendelkezik – így biztos életvitelt nyújthatott volna számára.
A szakítás csak tovább tágítja érző szívének tátongó sebeit, amire gyógyírként sürgős levegőváltozást eszközöl – s meg sem áll a tengerentúlig.

Mi persze tudjuk, hogy ott sem egyszerű a szakképzetlen fiatal lányok pályakezdése, ezért aztán rövid rokonlátogatás után Jill leszerződik az új musical bemutatására készülődő „Amerika rózsája” társulathoz. A tánckar ugyan nem a legelőkelőbb (és legjövedelmezőbb) foglalkozás, de akinek semmije sem maradt, az ne válogasson.

Wodehouse most sem hazudtolja meg magát, mivel a hangsúly nem a szociális hálóból kicsúszott állampolgár reményvesztettségén van, hanem a fiatalság elszántságán, ami rendre diadalmaskodik a problémákon.
Jill, a vakmerő terjedelme és az életmű többi darabjától eltérő hangvétele okán élvezetes kikapcsolódást jelent a rajongónak és a szerzővel most ismerkedőknek egyaránt.

A szerző életrajza