FőképÚgy tűnik, minden gondok okozója az ember, az ő sületlen vágyaival. Legalábbis ez a következtetés vonható le abból, hogy Arthur Dentnek éppen akkor kell teát rendelnie az Aranyszív fedélzeti számítógépétől, lefoglalva ezzel a teljes rendszerkapacitást, amikor a vogonok másodszor is az elpusztítására indulnak.
Vagyis nem őt akarnák elpusztítani, hanem azt az űrbéli objektumot, melyen éppen tartózkodik. Épp, ahogy az első esetben is.

És akárcsak a felettébb pontatlanul elnevezett trilógia első részében, Arthur és sorsszerűen hozzácsapódott társai újabb elképesztő utazásra kényszerülnek. Ám ezúttal nem a térben, hanem az időben szelnek át felfoghatatlan távolságokat.

Zaphodot, a galaxis elnökét, pusztító erőkkel üldözik, mivel maga sem tudja, mégis a világmindenség valódi irányítója után kutat (a regény talán legkacagtatóbb jelenete pedig az, amikor „hőseink” fegyvertelenül, egymagában hátrahagyják Marvint, a paranoid androidot, hogy „puszta kézzel” tartóztassa fel a Zaphod életét kioltani kivezényelt gigantikus fekete tankot).
De szokás szerint minden jóra, legalábbis nem visszafordíthatatlanul rosszra fordul, leszámítva azt a csekélységet, hogy Ford kíváncsisága kis híján katasztrófához vezet.

Ezelőtt azonban még eljutnak a világ végén - nem ott, ahol a madár se jár, hanem a Mmub Gyan, vagyis az univerzum végső összeroppanásának időbeli helyén - található, hiperelegáns, és szuperdrága étterembe, ahol egy időkapszulának köszönhetően nap mint nap bárki végignézheti a világmindenség végső agóniáját. Mindezt egy méregdrága műsoros vacsora közben.

Akárcsak az első Galaxis útikalauz-regény, a Vendéglő a világ végén is a keresés ősi toposzát dolgozza fel tehát. Ezúttal viszont a cselekményszálak szétszaladnak, hogy újra meg újra összefussanak, miközben a trilógia nyitókötetéből már ismert beágyazott elbeszéléseknek is jut némi szerep - többnyire a puszta szórakoztatásé.
Mégis regényszerűbb az összhatás, szemben a rádiójátékból adaptált első könyvvel, amely inkább tűnt elnyújtott elbeszélésnek (kiváló, mégis szinte feldolgozhatatlan filmalapanyagnak), mintsem gondosan kidolgozott, hiteles karakterek szövevényes történetének.

Sok, de nem zavaróan sok az (ön)ismétlés is. Akár egy folytatásos képregényben (avagy klasszikus szappanoperában), Adams rögtön az addig történtek összefoglalásával indít, elszórtan pedig fel-felbukkannak korábbról ismert részletek, vagy visszautalások - elsősorban a címadó útikalauz passzusai.

Mégis Adams páratlan humora az, legyen szó nyelvi vagy szituációs találékonyságról, ami miatt a második kötet szintúgy letehetetlen (és éppoly posztmodern), akár az elődje, ráadásul a (nem leplezetten környezetvédő és államapparátus-ellenes) filozófiai oldalvágások ha lehet, még hangsúlyozottabban szerepelnek e kizárólag a Monty Python csoport produkcióival összevethető, abszurdul zseniális (nem előrekacsingató, hanem látszatra tökéletesen elvarrt szálakkal lezárt) regényben.

Kapcsolódó írások:Galaxis útikalauz stopposoknak (DVD)
Galaxis útikalauz stopposoknak – a tévésorozat (2 DVD)