Főkép

Kérem szépen a címben említett tanúk egyáltalán nem makrancosak, semmi kiszámíthatatlanság nincs bennük. Csupán azt állítják, hogy semmit sem tudnak arról a gyilkosságról, ami a jobb napokat látott gyártulajdonos család házában történt. Maigret némi fenntartással kezeli a tanúvallomásokat, mert szerinte az éjszakai pisztolylövést hangját még akkor is hallaniuk kellett volna, ha a ház előtt menetrendszerűen járnak a vonatok.

A tényállás (van egy lelőtt férfi) megállapítása után hozzá is látna – természetesen a maga módján – az igazság kiderítésnek, de több körülmény is akadályozza munkáját. Egyrészt szinte azonmód kihívják a család ügyvédjét, aki puszta megszokásból is nehezményezi a kérdések legtöbbjét, és így természetesen a válaszok is elmaradnak. Ráadásul az ügyészi hivatal ifjú titánja is jelen van, úgymond a háttérből figyeli Maigret módszerét (ami mint tudjuk, nem létezik), és ez a tény önmagában is elegendő az amúgy is borongós novemberi nap pocsékká tételéhez.

Az ily módon kétfelől is akadályozott Maigret, elzárva a helyszíntől (nincs kedve díszkísérettel járkálni az épületben), képtelen azonosulni az áldozattal és annak életterével. Nem csoda, ha az istennek sem akar beindulni az agya – egyelőre csak annyit érez, valami nagyon nem stimmel a tanúkkal (akik továbbra sem makrancosak).

Ezúttal olyan érzésem volt, mintha Georges Simenon az egész történetet egyetlen szereplő, Véronique Lachaume kedvéért írta meg. Ez az életteli nőalak ugyanis annyira „kézzelfoghatóra” sikerült, hogy hiába jut neki csupán mellékes szerep a krimiben, egyszerűen lemossa a többieket a színről. Ha másra nem is, rá biztosan emlékezni fognak az olvasók.

Különben is, ahogy múlnak az évek, egyre nyilvánvalóbb Maigret azon tulajdonsága, hogy sosem ítélkezik a bűnösök felett, ezt meghagyja a bíróságnak. A ritka kivételek egyikével találkozhatunk, igaz, ezúttal sem a tényleges elkövető vált ki belőle neheztelést, hanem egy gátlástalanul pénzhajhász mellékszereplővel keveredik szóváltásba. Bár biztos erre is csak azért került sor, mert esik az eső, novembert mutat a naptár, és pocsék napja van.

A szerző életrajza