Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Darren Shan: Vérfüred

Ahogy előre sejtettem, a tízkötetesre tervezetett sorozat harmadik részében visszatértünk az elsőben megismert fiatal sráchoz (Grubbs) és két még életben maradt rokonához (Dervish és Bill-E).
A viszontlátás örömteli (legalábbis részemről), azonban nem túl vidám, hiszen a Vész herceggel történt korábbi összecsapás nem múlt el nyomtalanul.

Bill-E farkasember kórságát ugyan sikerült megszüntetni, Dervish nagybácsinak azonban, aki több mint egy évig kómában feküdt a démonvilágbéli kirándulás után, rendszeresen rémálmai vannak, s ez bizony nappali állapotára, illetve unokaöccse hangulatára is kihat.
Szóval nem túl sok örömködés van náluk, ráadásul az iskola is újra elkezdődött (folytatódik), ami szemernyivel sem javítja Grubbs kedélyét.

Mindezek fényében érthető, ha mindenki két kézzel kap a lehetőség után, ami kiutat jelent a hétköznapok egyhangúságából.
A váratlan alkalom nem kisebb személyiségtől származik, mint a közismert és kultikus státusszal bíró horrorfilmestől, aki új filmjének forgatásához hívja segítségül a démonikus ügyekben szaktekintélynek számító Dervish-t.

És lőn.

Tényleg van forgatás, van díszlet, statiszták és főszereplők, no meg egy rakat kellék – s ebből a halomból minden idők leg-leg-leg horrorfilmjét kívánja összerakni David A. Hyam (aki egyébként nem férfi, hanem nő és Davida Hyam a rendes neve).
A továbbiakban ugye mindenki előre sejti, valamiféle borzalomra számíthatunk, s nem csak a mozisok kegyetlen világának köszönhetően.

Elvégre korábban Darren Shan beszabadult a Harry Potter2 filmforgatására, ahol találkozott David Heyman producerrel. A következmények mindenkire nézve végzetesek, elvégre ez egy horrorkönyv, amire simán ráillik a 18-as karika, s nem utolsó sorban a Démonvilág sorozat harmadik része.
Szóval van hivatkozás az előzményekre, s a mostani történések következményeivel a későbbiekben szembesülünk majd – ebben teljesen biztos vagyok.

A könyv amúgy remek, a némileg meghasonlott főhős (Grubbs) humorral oldja saját és környezete feszültségét, miközben kézzel-lábbal tiltakozik saját varázslathasználó mivolta ellen.
Továbbá újabb háttérinfókat kapunk erről a démonokkal terhelt világról, az így megszerzett tudás azonban újabb kérdéseket és titkokat eredményez.


Galgóczi Tamás - 2006. december 6.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!