Peter S. Beagle: Egy csendes zug

Kiadó: Delta Vision Kiadó
Kiadás éve: 2006
Fordító(k): Kleinheincz Csilla
Kategória: szépirodalom
Eredeti cím: A fine and private place
Oldalszám: 280
Ára: 2350 Ft

Elkötelezett híve vagyok annak a megközelítésnek – kb. mindenféle művészet tekintetében –, hogy előbb a befogadó saját értelmezésének kell kialakulnia, és csak aztán érdemes utánajárnia, már ha érdekli, hogy az alkotó mit is akart kifejezni.
Ennek ellenére valamit tudnotok kell erről a könyvről: Peter S. Beagle 1960-ban, 19 évesen írta.

Nem mintha ezen információ nélkül nem hatna megrázó erővel a regény, de ezt tudva az ember azonnal helyére teszi magában Beagle-t: semmi kétség, hogy zseni.
Talán ha egy-két momentum akad az egész könyvben, aminél érezni, hogy egy alig-több-mint-tinédzser műve, de azok egy része is talán inkább megírásának korszakához fűzhető. Pl. 1960-ban még nem volt bevett dolog már az első randikon lefeküdni valakivel.
A regényben sem történik ilyesmi.

Az Egy csendes zug egyik fő témája pedig a szerelem, és Beagle olyan megejtő, eszményi tisztasággal és szépséggel telítve ábrázolja, hogy az a mai olvasónak, hacsak nem reménytelenül romantikus lélek, megdöbbentő lehet.
Ami nem jelenti azt, hogy Beagle nyálas vagy elvakult – bölcsessége és életismerete sokkal inkább döbbenetes.

Hogy tudhatott egy 19 éves fiatal ennyit arról, hogy mennek a dolgok az életben, úgy a kis mindennapos szegleteiben, mint a legfontosabb, legalapvetőbb területein?!
És hogy írhatott így a halálról, ilyen sajátos, mégis hihető (és nem éppen felvillanyozó) felfogásban?
Hogy tudta megalkotni ilyen valóságosnak a szereplőit, akik igazán különbözőek (s épp ezért szimbolikusak is)?

Nem akarok arról beszélni, hogy egy mégoly’ érzékeny 19 éves is mit tudhat mindezekről a dolgokról, de maradjunk annyiban, hogy bármily’ sokat is, annyit és úgy, mint Beagle, alighanem senki.

A történet egy elképzelt (ám valós alapú), hatalmas bronxi (yorkchesteri) temetőben játszódik. Itt éldegél a világ elől rejtőzködve Mr. Rebeck, a hajdani gyógyszerész, aki 19 éve ki nem tette a lábát eme holtak városából.
Egyetlen társaságát, az őt étellel ellátó, enyves karmú hollót kivéve a holtak adják, velük beszélget, sakkozik, nekik könnyíti meg a feledésbe süllyedés előtti utolsó óráikat-napjaikat.

Mert a holtak ebben a könyvben nem mennek se Mennybe, se Pokolba, a testüket magába fogadó földhöz kötve apránként elfelejtik életüket, saját magukat, s lassan örök álomba szenderülnek.
Ez vár a frissen elhantolt Michael Morganra is, aki azonban nem akarja ezt elfogadni. Ő, akit emlékei szerint a felesége megmérgezett, nem akar felejteni, minden erejével küzd ez ellen, részint hiába – és épp ezért nem érti Laura Durand-t, a történetbe belépő másik új holtat, aki belenyugvással és megkönnyebbüléssel fogadja a halált s a feledést.
Vagy inkább fogadná, mivel neki meg az elalvás nem megy.

A cselekmény egyik fő szála Michael és Laura a növények lassúságával szárba szökő, elátkozott, behatárolt, mégis gyönyörűszép szerelme. A másik pedig Mr. Rebeck-é, akit egy özvegy, Mrs. Klapper szeretne visszahozni a való életbe.
A kissé harsány, ám a maga módján kedves nőszemély társaságot remél a különc Rebecktől, s akkor sem hagyja magára, mikor kiderül róla, hogy a társadalmon kívül, s egy mauzóleumon belül tengeti napjait.

Az ám, Beagle oly’ megértéssel, az indiánnyár napsütéséhez hasonlatos melegséggel és szeretettel mutatja be az élete delén már túljutott két ember kapcsolatát, hogy csupán azt nem értem: hogy lehet, hogy a világirodalom nem jegyzi az Egy csendes zug-ot a legjobb XX. századi alkotásai között.

Jóllehet, a természetfelettinek nevezhető elemek, a halál témája miatt akár a gótikus-dark irodalomhoz is sorolhatnánk e regényt (ami azonban ilyen kifinomultságot, s pláne ilyen emberséget, humort és szeretetet aligha tud felmutatni akár egyetlen, legjobb alkotásában is) – ám valójában ez szépirodalom.

A szívet rabul ejtőn, az elmét delejezőn szép, a szavakkal játszó, azokban néha szinte lubickoló irodalom, akár ha Beagle akkor és ott találta volna fel, alkotta volna meg az irodalmat, az írást, olyan.
Vagy ha úgy tetszik (és nekem igazán tetszik), mágikus realizmus, évekkel azelőtt, hogy a Száz év magány megjelent Garcia Márquez-től.

Oly’ finom és különleges könyv ez, hogy valójában hiba volt ezt a cikket is elolvasnod, ahelyett, hogy magát a regényt vennéd kézbe.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
A fogadós éneke
Egy csendes zug
Az utolsó egyszarvú
A karakoszki varázsló
Tamsin története
Tükörbirodalmak

Uzseka Norbert