Főkép

Nem is olyan régen, egy nem túl messzi kerületben… megjelent a soron következő csillagok háborúja könyv, tovább bővítve az elődei sorát és a Star Wars univerzumot. Miután George Lucas átengedte a történetét a lektűr irodalomnak, tucatszám születtek a világot behálózó regények. Több-kevesebb sikerrel.

Akadt, amelyik csak a világot használta fel, teljesen új szereplőket szült, új történetet, és rosszabb esetben bepróbálkozott valamiféle új magyarázattal is, a lovagokat illetően. Vagy éppen az erejüket fékezendő kreált új módszert. Taps-taps. Aztán nem egy készült olyan is, ami a történetet gondolta tovább, szintén több-kevesebb sikerrel. Hol az eleje, hol a vége, lassan nem igazán látható. De Kevin J. Anderson Új Rendje előtt le a kalappal!

Sokadik Star Wars adaptáció, ugyanazzal az alap hátulütővel, mint az összes többi: előfeltételhez kötött. Kizárólag annak szerezhet örömet, aki a filmet meglehetősen pontosan ismeri. Nem árt tisztában lenni a könyvekkel sem, mert a szerzők előszeretettel merítenek egymás munkáiból, de ettől azért el lehet tekinteni, elég a film ismerete. Na most ez azért nem akkora hátrány, mert ilyen ismerettel bíró ember él annyi ebben a galaxisban, hogy bőven milliomossá tehetik az írót, de még a leszármazottait is.

Tehát az olvasótábor adott, az alaptörténet szintén, már csak kreálni kell valami fogyaszthatót. Nem tűnik nagy munkának, kétségkívül a rosszabb példányokkal nem is kellett vért izzadni, de az Új Rend minden szempontból élvezhető olvasmány. Jól megírt történet, izgalmas jelenetek, régi ismerősök. Egyedül a Nagyúr hiányzik, ugye, de ezt el kell viselnie az olvasónak.

A kötet egy trilógiának ígért munka első kötete. Han és Lea gyermekeket nemzettek – mindjárt hármat – akikben ott lapul a Kraft, nem is túl mélyen, ezért egy távoli bolygón nevelkednek addig, amíg könnyen sebezhetők. Lea lemondott hercegnői posztjáról és fontos és időigényes diplomáciai feladatokat teljesít az új köztársaság létrehozásában. Teszik ezt ott, ahol a korábbi köztársaság megdőlt. Felújítják a régi épületeket, és igyekszenek szövetségre lépni mindenkivel, akivel csak lehet.

Eközben Luke, az egyedül maradt Jedi mester fel akar állítani egy új Jedi rendet, amihez egyrészt számít Han és Lea gyermekeire, másrészt átkutatja a galaxist, ösztönös tehetségekre vadászva. Hant és a Két Lábon Járó Bundát elkapja egy tehetséges drogkereskedő és régi sérelmeinek – amiket Solo okozott neki – köszönhetően, barátilag bevágja egy bánya mélyére. Ott aztán olyasmire kötelezik, amit korábban nem tett soha. Dolgoznia kell.

Lea hírt kap egy gyanúsan szerencsés játékosról, és új lovag-tehetség reményében a felkutatására küld valakit. Ki mást, ha már szerencsejátékról van szó, mint Lando-t, a sármőrt. Magával viszi R2-t és 3po- t is, akik a tőlük megszokott poénkodással ütik agyon az időt, a hosszú hiperűr utazások közepette.

Egyetlen negatívum azonban még mindig maradt, amit ez a regény sem került ki. A filmekben sikeresen kikerültek mindent, ami esetleg földi világunkra emlékeztetne. Jó, persze, emberek lövöldöznek és kardoznak, de akkor is… „egy olyat lesz szíves” – ahogy Luke rendel a Tatuinon, és nem: egy korsó sört kérek, vagy kávét vagy mittomén.

Nagy hátránya a könyvnek – nem csak ennek –, hogy mindennapos dolgokkal pakolja meg az író, amitől kizökken az olvasó. Jó, igyanak puncsot, ez még belefér, de az, hogy a rombolókat görög mitológiai alakokról nevezzék el? Hát mi köze a mi görög mitológiánknak egy messzi-messzi galaxishoz.

Ennek ellenére a könyv nagyon jó. Pörgős, mintha egy filmet nézne az olvasó, a szereplők azt nyújtják, amit várunk tőlük, olyanok, amilyennek megismertük őket. Izgalmas, nincs tele fölösleges és erőltetett újításokkal. Szóval a rajongóknak mindenképp olvasandó, akkor is, ha fanatikus, és akkor is, ha csak egyszer látta a filmet. Érdemes. Jó időtöltés.