Főkép

„Szerintem a film a könyvnyomtatás új módja. A világ tökéletes átalakításának új formája a megismerés útján. Louis Lumiére az új Gutenberg. Az ő találmányának is köszönhetünk annyi katasztrófát, mint a gondolatok elterjesztésének a könyvek által.”

Nem tehetek róla, vonzódom az élvezetes módon közreadott, kerek gondolatokért. Úgy vélem, ez az adottság szunnyadó módon ott van mindenkiben, de csak kevesen érik el azt az állapotot, amikor képessé válnak önmagukban is tetszetős mondatok segítségével közreadni mondanivalójukat. Ha mindez még kiegészül némi eredetiséggel, akkor személy szerint már tisztelettel vegyes kíváncsisággal tekintek az illetőre – ki ő és mire képes.

A bevezető idézet attól a francia rendezőtől származik, aki családi örökségként magában hordozta a művészi látásmódot. Jean Renoir 1894. szeptember 15-én született Párizsban, míg a halál 1979. február 12-én vitte el Los Angelesből. A kettő között nem csupán az történt, hogy franciából amerikai állampolgárrá vált, de sikerült maradandóan beírnia nevét a film történetébe. Időbe telt, mire Renoir rájött, mivel is akar foglalkozni, melyik művészi ágban képes megvalósítani elképzeléseit. Az a kedves papának köszönhetően (aki nem más, mint a neves impresszionista festő, Auguste Renoir) ugyanis már a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy fia is „művész” lesz. Különös gyerekkor lehetett. Jó példa erre a borítón látható festmény, amin a hatéves Jean látható. Édesapja annyira szerette fia fürtjeit, hogy nem engedte levágatni, és kedvtelve festette azokat. Az áldozat azonban hallani sem akart erről, ezért némi cselre volt szükség, hogy nyugton megüljön. Némi kerülők után került a rendezői székbe, hogy aztán évtizedekig ne is keljen fel belőle. Pályája hangos sikerekkel és még hangosabb bukásokkal van tele. Az biztos, hogy filmjeit vagy szerették, vagy elutasították, közbülső lehetőségre nem volt példa. Idővel a bukott darabok egy részéről is kiderült kiválóságuk, de ez általában évtizedekkel később következett be.

Renoir szerencsének mondhatta magát, mivel számos, tehetséges filmszínésszel dolgozott (Jean Gabin, Erich von Stroheim, Michael Simon, stb.). De filmjeit nem a szereplők, hanem az esztétikai időtlenség, a történet és a kamerahasználat teszi valóban kortalanná. Az idők során mindenféle címkéket akasztottak rá, így volt népfrontos propagandista (A nagy ábránd), francia újhullámos (Ebéd a fűben), vagy realista (Toni). Ebben a kötetben három oldaláról ismerhetjük meg a filmrendezőt. Az első harmadban bőséges visszaemlékezést kapunk tőle, filmjei születésének körülményeiről (elő- és utóélettel), majd két rövidebb terjedelmű beszélgetés során (Jacques Rivette és Francois Truffaut a kérdező) filmtörténet helyett inkább a filmesztétikáról, elméleti kérdésekről esik szó. A befejező részben pedig leveleiből kapunk egy csokornyit, ismerőseinek címezve (például Simenon) – ezáltal még közelebb kerülünk a művész emberi oldalához, kapcsolataihoz.

A régi filmek iránt rajongó, vonzódó filmbarátok nem kerülhetik ki ezt a könyvet sem.

Jean Renoir filmjei:
1924 A víz leánya
1926 Nana
1926 Charleston
1927 Marquitta
1928 A kis gyufaárus lány
1928 A lógós
1929 Lovagi torna
1929 Le Bled
1931 Babát purgálják
1931 A szuka
1931 Éjszaka a keresztúton
1932 Chotard et Cie
1932 A vízből kimentett Boudu
1933 Bovaryné
1934 Toni
1935 Lange úr bűne
1936 Miénk az élet
1936 Mezei kirándulás
1936 Éjjeli menedékhely
1937 Nagy ábránd
1937 La Marseillaise
1938 Állat az emberben
1939 Játékszabály
1940 La Tosca
1941 Mocsár
1943 Ütött az óra
1944 Üdvözlet Franciaországnak
1945 Mindennapi kenyerünk
1946 Egy szobalány naplója
1946 Asszony a tengerparton
1950 A folyó
1952 Az aranyhintó
1954 Mulató a Montmartre-on
1956 Elena és a férfiak
1959 Cordelier doktor végrendelete
1959 Ebéd a fűben
1962 A ravasz káplár
1969 Jean Renoir kis színháza (televíziós produkció)

Ajánlott irodalom: André Bazin: Mi a film?
Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot moziba megy