Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Kurt Vonnegut: Gépzongora

A legfeketébb humorú amerikai íróként aposztrofált Kurt Vonnegutnak eddig egyetlen regénye jelent meg három címen, két fordításban. Az eredetileg Utópia 14-ként, a csillogó fedelű, papírkötéses ponyva-változat címét megőrző klasszikus kiadás még az előző rendszerben látott napvilágot, következésképp kimaradt belőle minden, a „kommunizmusra” rossz fényt vető megjegyzés. 1993-ban a Totem Kiadó gondozásában már Utópiává szelídült a cím, a valódi vonneguti szándékot képviselő Gépzongorá-ra viszont egészen 2006-ig kellett várni.

Nem bánom, hogy visszafelé kezdtem Vonnegutot olvasni, vagyis az akkori utolsó könyvét, az Időomlást olvastam először. Azt azóta sem tudtam megunni, és eddig egy könyve sem szárnyalta túl. Akkor szerettem meg a stílusát.

A Gépzongora volt az első regénye, és érdekes volt látni és megtapasztalni, honnan és hogyan indult a sci-fi mestere. A rá jellemző humor és világlátás már felismerhető a műben, bár még nem olyan gátlástalanul és kiforrottan, mint a későbbi könyveiben. Ennek ellenére természetesen egy remek könyvvel van dolgunk, amely, bár több tíz éve íródott, egyre aktuálisabbá váló témát feszeget.

Paul Proteus okos. Van diplomája és munkája. Szükség van rá a rendszerben. Ez pedig azt jelenti, hogy kiváltágos, hiszen van mit csinálnia, mert az emberek nagy részének nincs. Mindez a gépek miatt van, amiket az emberek alkottak meg, és mégis őket teszik feleslegessé. Hiszen ebben az utópisztikus világban minden a gépekről szól: elvégzik a munka nagy részét, gondolkodnak, számolnak, terveznek az emberek helyett, így senki sem szűkölködik, nem kell dolgozni, nincs házimunka, az emberek szabadok. Mindez maga a kánaán.

Ám Paul egyre kevésbé gondolja így, mert kezd rájönni arra, mi az igazi emberi boldogság, és szép lassan rádöbben a rendszer hibáira. Majd szép lassan az is kiderül, hogy nincs egyedül, és ő, aki szinte soha semmiért nem küzdött meg származása és rangja miatt, végre kap egy lehetőséget, hogy cselekedjen és harcoljon. A regény mellékszálán pedig egy messziről jött sah csodálkozik rá a modern világra, amit sikeresen ki is gúnyol egyszerű, gyermeki naivságú gondolataival.

A könyv görbe tükröt tart elénk a gépesített világról, ami felé mi is haladunk, ezért talán nem is annyira sci-fi, inkább negatív utópia. Itt a gépek szava a döntő, hiszen sosem hibáznak, és még az olyan elhanyagolhatatlan információt is pontosan megadják, hogy hány cipő kell Amerikának jövőre. Maguk a vezetők persze semmi kivetnivalót nem találnak a dologban, és ők csodálkoznak a legjobban, hogy a kiszolgált, minden jóval tartott nép elégedetlen.

Van itt mondanivaló bőven: mi lesz belőlünk, ha a gépekre bízzuk magunkat, és hova vezet a határtalan jólét, a percek alatt elkészülő ebéd és a semmittevés. Kedvencem pedig, a sah, egyszerű logikájával és együgyű kérdéseivel újra és újra megalázza, röhejessé teszi az egészet. A humor itt is fekete humor, a téma pedig, fájdalom, de mindinkább megelevenedni látszik a való világban is. Félreértés ne essék: nem vagyok a gépek ellen, de a műszaki egyetemeken kötelezővé tenném a könyvet. Csak úgy, poénból.

A szerző életrajza


Varga Júlia - 2006. július 22.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!