FőképTitokfejtés. Valahogy így értelmezhető az angol mystery szó, ami más szövegkörnyezetben a közönséges „krimi” helyett a nem evilági tudásra, a „misztérium”-ra is utal.
Mintegy e két jelentésmező átfedéseit kihasználva írta meg a francia egyiptológus és lektűríró, Christian Jacq az „Ozirisz titkai” sorozatot, elsősorban annak harmadik és negyedik részeit, melyek az egykor Szeszósztrisz fáraó ellen összeesküdött, ám végül az igaz útra tért Iker Ozirisz mítoszában való újjászületését készíti elő és meséli el.

A történet középpontjában tehát továbbra is Iker áll, aki egyre közelebb kerül az Aranykörhöz, és immár Ízisz iránti szerelme sem viszonzatlan.
Kettejük egymásra találásával párhuzamosan megy végbe a rítusos megtisztulás révén elérhető isteni átalakulásuk - Ízisz esetében Abüdosz papnőjeként, a hagyományok tiszteletben tartásával, míg Ikernek saját útját bejárva, a Máát hatalmát fenntartani segítő tettek által.

Ám a Hírhozó hatalma is egyre erősödik, összeesküvő-hálózata, a gonosz szövetsége pedig egyre gyakrabban és egyre hatékonyabban képes ártani a fáraónak, a Két Föld állandóan megújuló életét fenntartani igyekvő, a merev, dogmatikus egyistenhitet ugyanakkor elvető urának.
E gonosz hatalom végül annyira megerősödik, hogy sikerül elpusztítania a fáraó jövőjét, a királyi fiút. De vajon sikerül-e megrendítenie ezzel a fáraót, végleg rontást hoznia a természettisztelő egyiptomi kultúrára?

A fáraónak és hű társainak szinte legyőzhetetlen akadályokkal kell megküzdeniük ahhoz, hogy sikerrel szembeszállhassanak a gonosszal.
Fel kell fedniük, nyílt cselekvésre kell késztetniük az összeesküvők hálózatát, hogy a tehetetlenség látszatát keltve csaphassanak le rájuk.
Meg kell találniuk a fáraó házába és Abüdosz papjai közé beépült ellenségeket; és Ozirisz megújulási szertartásait segítségül hívva fel kel támasztaniuk Ikert.
Mindehhez rendíthetetlen hit és roppant szeretet szükséges.

Hihetetlennek tűnik, de a könyvben elmesélt történet - a nyilvánvalóan csak színesítő, ám nagy gondossággal megrajzolt, a szövegnek testet adó epizódoktól eltekintve - régészeti leleteken, eredeti piramis- és szarkofágfeliratokon, valamint egyiptomi szakrális szövegeken alapszik.
A belőle megismert életfelfogás a sajátunknál összehasonlíthatatlanul magasabb rendűnek tűnik, különösen azok számára, akik ismerik a görögök (Hésziodosz által megfogalmazott, és aranykor-mítoszként ismertté vált) kulturális entrópiát sugalló elméletét az arany-, ezüst-, réz-, hős- és vaskorról.
E felfogás gyökerei minden bizonnyal az egyiptomi kultúrába vezetnek vissza.

Érdekes tendencia, hogy mostanában egyre több elbeszélés foglalkozik a női és férfiúi princípiumok egyenrangúságával, és a világuralmat magukénak tudható egyházak nőket módszeresen háttérbe szorító, a gyengédebb nemet megalázóan semmibe vevő, álságos praktikáinak tarthatatlanságával.
És érdemes is elgondolkodnunk a világon, átértékelni a mindennapjainkat rendszerbe szervező elveket. Christian Jacq könyvei pedig ehhez felszabadító hatású segítséget nyújtanak.

Ha valaki rögtön a megjelenésük után kiolvasta a tetralógia első két könyvét, garantáltan alig várta, hogy kezébe vehesse a két lezáró kötetet, aki pedig kivárt, és esetleg még csak ez után akar belefogni a sorozatba, semmiképp se tervezzen magának más elfoglaltságot, mert nem hiszem, hogy le tudja majd tenni Iker, Ízisz, Szeszósztrisz fáraó és a Hírhozó lebilincselő történetét, amíg el nem jut az utolsó lapig.

Christian Jacq nem csupán azzal visz végbe csodát, hogy elhiteti velünk a hihetetlent, hanem azzal is, hogy könnyed, olvasmányos formában tár elénk a beavatatlanok számára elvileg csak nehezen érthető történelmi, vallási, filozófiai tényeket, s közben még azt is eléri, hogy azonosuljunk egy, a miénktől roppant távol álló világfelfogással, mely bármennyire is ésszerű és mintegy ösztönösen igaz, több ezer éve halott, és soha fel nem támadhat már.