Főkép

Új trend van születőben. A könyvpiacon megjelent a blogkönyv. Erre természetesen nem én jöttem rá egyedül, de mégis azért hangsúlyoznám, mert cikkem tárgya az első könyv ebben a műfajban. Az első, netről papírra került magyar szépirodalmi webnapló.

Nem csak azért érdekes könyv a Lélekdonor, mert az internetről lettek ezek az írások könyvbe csalogatva, és ilyet még alig láttunk, sőt, ez önmagában elég elenyésző ok lenne kiadásra, (és most itt jön az a bizonyos „de”) de nem is gondoltam volna, hogy bő száznyolcvan oldalnyi írásban és versben ilyen pontos személyiségrajzot tud valaki karcolni magáról.

Valóban, karcolatok és karcolások ezek a kis írások. Felkarcolják és elmélyítik írójának egy-egy vonását, világlátásának változó árnyalatait ábrázolják.

Portréjellegén kívül felnövésregényként is olvasható a kötet. Nikolett(a) az életéről mesél. Ugyanúgy, ahogy azt Márquez is említi: ezért él. Mesél a szülőszobán elveszített „a” betűjéről, melyet a neve végéről hiányol, óvodától kezdődő be-nem-illeszkedéséről, rajzfilmes élményeiből újabb vonalat karcol, aztán diplomaszerzéséről mesél, és így tovább.

Mondataiban megbújik a koraérettség keserű éleslátása, és szépítés nélkül kiteregeti magát. Hajlamosak a nagy „műértők” azt mondani, hogy a blog természeténél fogva ilyen kíméletlen műfaj, obszcén, azaz megmutató és megbotránkoztató is tud lenni, ha kell, de jelen könyv esetében mindezt művészi igényességgel teszi szerzője. Ez a könyv nem netes önsajnáltatás és világfájdalom papírba kötve, sokkal inkább afféle karinthys „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” indítattást látok mögé.

Ugyanis nem csak magáról beszél, párkapcsolatainak nehézségeit vagy éppen nemlétét ecseteli, hanem megkísérli a huszonegyedik századi női létet is megfogalmazni. Nem csak a belsőt mutatja, mint nő, hanem, mint nagybetűs Nő, ki is mutat. Okkal. Nem kell sokáig nézegetnünk egymást, hogy arra a következtetésre jussunk: a hagyományos férfi-nő kapcsolatot az új évszázad szépen, lassan a sír felé tereli.

Egyéniségüket, magánéletüket féltő nők és férfiak hada választja az egyedüllétet, és figyelőállásban, örök lesen vannak.
Hátha lesz, aki elég kitartó, akiben annyi érdeklődést keltettek, hogy az első elutasítás után ne álljanak tovább, könnyebb prédára vadászva.
Hátha vannak még Csipkerózsikaszöktetők, nőtisztelők és veszíteni tudó férfiak.
Hátha vannak még, akikért érdemes lemászni a lesről.
Hátha nem csak perverzek és józanul udvarolni képtelenek világa ez.
Hátha.

Reménykedős, magunkba gubózódós kis századkezdet ez, és ez a könyv jó példa minderre. Önarckarcon kívül kordokumentum is. Sorstárs irodalom. Összefoglalása mindannak, amit ma egy egész felnövő generáció él meg. Ennek a generációnak még megtanítottak olyan absztrakt fogalmakat, mint szeretet, önfeláldozás, házasság, csak már alig akad élő példa. És nehéz olyan világban élni, ahol az önfeláldozás és szeretet csak a mozivásznon tűnnek értéknek.