Sorozat:
A Kapellán megoldás,
BattletechKiadó:
Beholder KiadóKiadás éve:
2006Fordító(k):
Novák GáborKategória:
sci-fi / fantasy / horror
Eredeti cím: Threads of Ambition
Oldalszám: 264
Ára: 2198 Ft
Az általam eddig olvasott Battletech regényeknél első alkalommal okozott némi értelmezési nehézséget – a sorozatra egyébként jellemző – a sokszereplős és -helyszínes történetvezetés. Kis túlzással olyan volt, mint amikor az ember első alkalommal kerül más bőrszínű fajtársai közé, és elsőre mindenki egyformának tűnik.
Ezzel természetesen nem arra kívánok utalni, hogy a trilógia alapkonfliktusa eredetileg a földi Kínából világűrbe ment kései utódok között zajlik, s ez a közös eredet zavart volna meg olvasás közben.
Nem, csak a történet első harmadáig időről-időre meg kellett állnom, míg sikeresen beazonosítottam az éppen aktuális mesélőt.
Igen, ez azt jelenti: hagyományos módon értelmezve a kifejezést, nem találunk főhőst a regényben.
Negatív ellenpárja természetesen van (Sun-Tzu Liao kapellán kancellár és a Csillagliga Első Nagyura), aki nem számít ismeretlennek, hiszen őrült személye már számos korábbi Battletech regényben szerepelt, ahol politikai húzásai sosem valósultak meg teljesen.
A másik oldal, a St. Ives Paktum csodafegyvere, Kai Allard-Liao barátjával (Victor Ian Steiner-Davion) éppen a Füstjaguár klán otthonvilágára utazott, vagyis jelenleg nem elérhető.
Távollétének köszönhetően a trilógia nyitókötetében – úgy tűnik – teljes sikerrel jár Sun-Tzu a kapellán újraegyesítést megcélzó terve, közismert nevén a Xin Sheng. Szigorúan véve, most még csak a felvezetésig jutunk el, az igazi harcok és intrikák előre borítékolhatóan még csak ezután következnek majd.
Ami természetesen nem azt jelenti, hogy
A becsvágy hálójában rossz Battletech történet, csak a java még hátravan.
Sun-Tzu (korábbi írásmódban Szun Cu) nevét nem hagyta kihasználatlanul
Loren L. Coleman, és ennek köszönhetően a kötetben szerepel pár rövid idézet a nagyjából 2500 évvel korábban élt kínai hadvezér máig használt alapvető művéből is (
A hadviselés művészetéről). Kiegészítve a képzeletbelei névutód, Sun-Tzu Liao megjegyzéseivel.
Eddig a Battletech sorozat alábbi könyveiről írtunk:
Kerenszkij vére trilógiaMichael A. Stackpole: Halálos örökségMichael A. Stackpole: A vér szavaMichael A. Stackpole: Elveszett sorsMichael A. Stackpole: Farkastörvény
Michael A. Stackpole: Veszélyes feladat
Michael A. Stackpole: Született harcosok
Michael A. Stackpole: Sötét ármány
Jáde Főnix trilógiaRobert Thurston: A klán törvénye
Robert Thurston: Vérnév
Robert Thurston: Sólyomgárda
Harcos trilógiaMichael A. Stackpole: En Garde
Michael A. Stackpole: Riposte
Michael A. Stackpole: Coupé
A klánok alkonya sorozatBlaine Lee Pardoe: A kivonulás útjaMichael A. Stackpole: KényszerszövetségThomas S. Gressman: VadászokRobert Thurston: SzabadszülöttThomas S. Gressman: Kard és tűzThomas S. Gressman: A háború árnyaiMichael A. Stackpole: A pusztítás hercegeRobert Thurston: A Sólyom felemelkedéseA Szürke Halál légió trilógiaWilliam H. Keith, Jr: MennydörgésWilliam H. Keith, Jr: ZsoldoscsillagWilliam H. Keith, Jr: A dicsőség áraA Kapellán megoldás sorozatLoren L. Coleman: A becsvágy hálójábanLoren L. Coleman: HarcmezőkRobert N. Charette: A határvidék farkasai
Donald G. Phillips: A csillagok ura
Loren L. Coleman: A győzelem illúziójaBlaine Lee Pardoe: Hősi nagyságLoren L. Coleman: GyulladáspontLoren L. Coleman: Hazafiak és zsarnokokA felsorolás nem minden esetben követi az időrendet.
A Kiadó oldala:
Beholder Kiadó
Galgóczi Tamás