Főkép

Richard Zeeman, Anita egyik (elvileg egykori) szerelme éppen egy myertoni börtönben csücsül – nemi erőszak vádjával. Bár a férfi alfa vérfarkas, és sok szörnyűségre képes, az ellene felhozott vádban egészen biztosan nem bűnös. Legalábbis Anita szerint. Éppen ezért a lány azonnal csomagol. Pláne, mert öt nap múlva kettős holdtölte lesz…

Persze nem utazik egyedül. Nem azért, mintha nem merne egyedül szembeszállni akár az egész világgal is, hanem mert jelenlegi szerelme, St. Louis vámpírmestere ragaszkodik az impozáns kísérethez: néhány várfarkas, vérleopárd és egy-két vámpír. Jean-Claude ugyanis semmit nem bíz a véletlenre.

Pláne, mert Anita, aki mint tudjuk, Jean-Claude halandó szolgája, aki az eddig hét kötetben számos komoly ellenfelet segített legeslegvégső nyugalomra, egy másik vámpírmester területére készül besétálni. Márpedig a vámpírprotokoll szerint ez nem túl barátságos lépés. Ami persze Blake kisasszonyt egy cseppet sem érdekli. Na jó, azért egy parányit talán mégis.

Anita tehát felcseréli a nagyváros nyüzsgő forgatagát Myerton kicsit másképpen nyüzsgő forgatagára. Arra nagyon gyorsan rájön, hogy a helyi zsaruk korruptak. Mégpedig nem kis mértékben. Sőt, arra is hamar rá kell jönnie, hogy a trollok, akiket Richard tanulmányozott, rettegnek, a helyi vérfarkasok és vámpírok pedig nem különösebben örülnek neki. Bár a vérfarkasok legalább szállást adnak nekik, és a körülményekhez képest igyekeznek udvarias vendéglátók lenni. Ami egyáltalán nem mondható el a vámpírokról. Sőt.

Nos, Anita most sem ijed nem a saját árnyékától, bár ezúttal még az ő edzett idegei is kezdenek összekuszálódni. Na nem csupán az eseményektől, hanem attól a ténytől, hogy egyre különlegesebb, vagy inkább különösebb képességekkel rendelkezik. Amiről nem egyértelmű, hogy áldás vagy átok. Talán mindkettő egyszerre.

A sorozat nyolcadik kötete a maga nemében minden eddiginél durvább. Sokkal indokoltabb lenne rá a tizennyolcas karika, mint eddig bármikor. Ami persze nem baj, csak egyszerűen döbbenetes. Ha ez így megy tovább, lassan nem lesz olyan „szörnyeteg” ebben a sorozatban, akitől jobban kéne félni, mint magától Anita Blake-től.

Részlet a regényből

 

A szerző életrajza