Főkép

Minden Stephen King rajongó imádni fogja ezt a könyvet. Minden sci-fi vagy horrorba hajló sci-fi kedvelő szeretni fogja a történetet, csak azt nem fogja megérteni, miért kellett mindezt 950 oldalon át részletezni. Kevesebb – a szerzőre jellemzően aprólékos – szöszölés a szereplők lelkivilágának boncolgatásával (az effélét hagyjuk meg a pszichológusoknak) és az amerikai kisváros hangulatának realisztikus megteremtésével csak előnyére vált volna a történetnek.

Mivel mindez nem történt meg, a végeredmény egy jellegzetes King-féle történet, amelyet az első fejezet után még az is felismer, aki egyébként csak egy-két regényt olvasott a mestertől. Még mindig nem tudom pontosan megfogalmazni, miről lehet felismerni a szerzőt, de vitathatatlan tény: vagy a hangulat, vagy az aprólékos felvezetés, vagy az összhatás kimondottan jellemző rá.

Ha mindez nem lenne elegendő, akkor még a választott (egyébként teljesen tetszőleges) alapötletből kibontakozó, horrorisztikus elemekben bővelkedő történet alapján is joggal gyanakodna bárki Kingre. Mert ugye most is mit művelt?

Azzal talán még nem árulok el sokat a cselekményből, ha leírom, a középpontban egy UFO áll, vagyis a jól ismert repülő csészealj, kávésbögre nélkül, hatalmas méretben, távoli naprendszerek üzenetével a fedélzetén. Az utóbbi harminc-negyven év könyv- illetve filmtermésével a háta mögött az ember kis túlzással két lehetőség közül választhat ilyenkor: vagy jó szándékú űrlények jönnek el hozzánk fejlett technikával és megoldásra váró problémájukkal (például Sehollakók), vagy ellenséges életformák eleségre (erre példa az Élősdiek című Robert A. Heinlein regény), esetleg olcsó munkaerőre és nyersanyagokra éhesen.

King természetesen ettől eltérő megoldással rukkol elő (ezért javallott az elolvasás), de ugye nem is vártuk tőle bármely korábbi sablon felmelegítését. Annál sokkal többre, eredetibbre képes – miként azt már számtalanszor bebizonyította írásaiban. Azért a biztonság kedvéért tiltsuk el Hófehérkétől, vagy Piroska farkassal terhelt meséjétől (elég volt Neil Gaiman értelmezését kiheverni).

Kiegészítésként még azt tenném hozzá az eddigiekhez, hogy úgy látszik ezúttal King szabadidejében Agatha Christie-t olvasott, hiszen A rémkoppantók alapjául szolgáló gyerekvers némileg a hasonló kiindulásból építkező krimiket juttatja eszembe (Tíz kicsi néger vagy az Öt kismalac például).

Kapcsolódó írások:
Ezüst pisztolygolyók (DVD)
A remény rabjai (DVD)
A halálsoron (DVD)
Lisa Rogak: Kísértetszív. Stephen King élete

A szerző életrajza
 
Magyar Stephen King HQ