Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2003
Fordító(k): Gerevich T. András
Kategória: sci-fi / fantasy / horror
Eredeti cím: The Man in the High Castle
Oldalszám: 216
Ára: 1580 Ft


Képzeljünk el egy világot, ahol a második világháborút nem a három szövetséges nagyhatalom, hanem a német és japán birodalmak nyerték meg, s ahol az egykori Egyesült Államok helyén leigázott, lelkileg megtört lakosság él a győztesek - a regény cselekményének színhelyén, a csendes-óceáni partokon éppenséggel a japánok - fennhatósága alatt.

A Sky kapitány és a holnap világa vagy a V mint Vendetta képregény-adaptációjához hasonlatos filmek után nem is kell különösebben megmozgatni a fantáziánkat ahhoz, hogy beleéljük magunkat egy efféle alternatív történelem világába.
Az ember a Fellegvárban ugyanis a posztmodernnek mondott alternatív történelmek egyik első és leghatásosabb példája, mely a klasszikus antiutópiák, többek között Aldous Huxley Szép új világának vagy George Orwell 1984-ének hangulatát ötvözi a hidegháború derekának kialakulófélben lévő filozófiai paradigmáival.

Ahhoz pedig, hogy egy regény ilyen státust tudhasson magáénak, nem elég, ha pusztán letehetetlenül olvasmányos, hanem a ponyva jellegű tudományos fantasztikum konvencióin túlmutató, kifejezetten jól megírt szövegnek kell lennie.
A történet első megközelítésben mégsem hat különösebben különlegesnek. Alaposabban kielemezve azonban egészen más végkövetkeztetésre juthatunk.

Hétköznapiságukban is rendkívüli emberek tettei bomlanak ki a cselekményben, melyben már strukturális szinten is megjelenik a holisztikus világkép - egy olyan rendszer mátrixa, ahol minden mindennel összefügg, jelentéktelennek tűnő, cseppet sem tudatos egyéni döntések akár országok és emberek sorsát formálhatják.
Ez az első jele annak, hogy a késői modernizmus entrópikus paradigmáját fokozatosan egy újfajta felfogás váltja fel.

A regény középpontjában valójában nem a Fellegvárban magát elbarikádozottnak hitt férfi áll, hanem nagy sikerű ponyvaregénye, a Lassan vonszolja magát a sáska, mely a több ezer éves jóskönyvvel, a Ji Kinggel együtt mintegy közös karmaként, avagy - vonneguti-bokononista kifejezést kölcsönözve - vámpéterként fonja maga köré a főbb szereplők életének szálait.
A szerkezeti központon, vagyis a több síkon is a megvilágosodáshoz, a megértéshez vezető út végcéljaként való értelmezésén túl azonban mélyebb metaforikus jelentéssel is bír.

A Lassan vonszolja magát a sáska a tényleges, kezünkben tartott regény önnön reflexiója, ámde torzító tükör. A benne ábrázolt világ nem vág egybe az általunk ismert világgal, hanem sok lényeges ponton eltér az olvasó valóságától.
A metaforát kibontva, továbbgondolva eljuthatunk a posztmodern idő- és létfelfogás egyik alapvető tételéhez, nevezetesen a mechanisztikus világkép, az okozatiság tagadásához. A regény az igazságok pluralitását, a kiszámíthatóság, a megismerhetőség tulajdonképp teljes tagadását fogalmazza meg. Alternatívaként a belső igazságot, az univerzum sokszor kegyetlen játékosságának feltétlen elfogadását ajánlja.

Philip K. Dick tehát a tőle megszokott filozofikussággal alkotta meg e máig meghatározó művét, és aki ebben nem talál elegendő bölcseleti táplálékot, az vagy kevés képzelőerővel rendelkezik, vagy szárazabb olvasmányokhoz kell fordulnia. A világ nagy kérdésein szórakozva elmélkedni vágyóknak azonban nem is lehetne tökéletesebb olvasmányt találni ennél a regénynél.

Kapcsolódó írás:
Lawrence Sutin: Isteni inváziók - Philip K. Dick élete

Életrajz

Galamb Zoltán