Főkép

Vannak teljesen átlagos fiatalok, akiknek élete egy vonásnyira sem távolodik el a tanulok-majd-munkába-állok iránytól, éveiket az ismerős környezet és a családi meghittség boldogsága aranyozza be, létük előre tervezhető, sem tragédiákat, sem különösebb izgalmat nem rejt. És jól van ez így.

Őszinte pillanataiban talán Alex Rider is efféle életvitelről álmodozik, de az utóbbi pár hónapban nem sok ideje van ábrándozásra, mivel apja halála óta az angol titkosszolgálat (MI6) osztja be az idejét, és a közérdek pillanatnyi elvárása szerint, halálosabbnál-halálosabb megbízásokat sóznak rá (amibe már beletört a kipróbált ügynökök képzeletbeli bicskája). Bár a főnökség minden esetben utolsó alkalomról beszél, úgy tűnik, még jó darabig nem tud megszabadulni a szervezettől. Legfeljebb rövid időre.

Ilyen szűkre szabott, vihar előtti pillanatnak számít az a tengerparti nyaralás is, ahová újdonsült ismerősével (Sabina) és annak családjával érkezik. Napozás a homokban, sétafikálás, beszélgetés, semmittevés, egyáltalán lánytársaság – üdítő változatosság a tanulással kevert kémügyek között. De…

Igen, ezúttal is feltűnik valami a láthatáron, és ettől kezdve ugrott a pihenés. Miközben Alex a közeli kikötő forgalmát bámulja, annak rendje és módja szerint behajózik halálos ellensége, Jaszen Gregorovics, az orosz bérgyilkos. Érthető módon Alex kíváncsi a látogatás okára, de még inkább a céljára – elvégre, ha ő a célpont, az nem túl megnyugtató fejlemény. A megfigyelés azonban nem várt eredménnyel zárul, és Alex ismét a számára nem túl előnyös világmegmentő titkos ügynök szerepében találja magát.

A sorozat negyedik kötetében Horowitz tovább görgeti Alex életének ágas-bogas gombolyagját, rejtélyes szálakat beleszőve, amelyek múltbéli eseményeket módosítanak, és vélhetően befolyásolják a közvetlen jövőt is. Hősünk már nem tekinthető gyereknek, annál sokkal többet látott, család és pszichológus hiányában pedig még teljesen nyitott a kérdés: mi lesz belőle, ha felnő. Bár helyesebb kérdés így hangzik: mivé formálják az MI6 árnyékában eltöltött évek. Talán legközelebb erre is választ kapunk.

Részlet a regényből