Főkép

Az irodalmárok és műítészek hajlamosak megfeledkezni arról a csöppet sem elhanyagolható tényről, hogy az irodalomnak nem kizárólag a sorskérdésekről, műfaji és írástechnikai újításokról kell szólnia, hanem néhanapján megengedheti magának azt is, hogy szórakoztasson. A maga idejében Shakespeare nem megközelíthetetlen költő- és drámaíró-fejedelem óhajtott lenni, hanem mindössze mulattatni vagy borzongatni akart; nyelvezete nem a klasszicizmus és a nemzeti romantika veretes stílusát előlegezte, hanem egyszerűen a trágár utalásokat és a korabeli szlenget is megengedő köznyelvi réteg – tagadhatatlanul zseniális – használatából állt össze sajátos egységgé. Horribile dictu, a manapság leginkább divatos akciófilmek, valóságshowk és humoros tévéműsorok Erzsébet-kori megfelelője volt.

Varró Dani ugyanígy szórakoztat. És miként Shakespeare, ő is vendéganyagból dolgozik: lírikusként azonban nem a történetet, hanem a formát veszi kölcsön, és tölti meg egyéni ötletekkel, máshoz, máséhoz nem hasonlítható metaforákkal és hasonlatokkal. És „bazmegezni” se fél, viszont a műtrágárság nem erőltetett korhangulat-tükröző manír, s nem indokolatlan figyelemfelkeltő elem, hanem a vers öntörvényei által megkívánt beszúrás.

Mindez együtt úgy hat, akár a posztmodern balettek meghökkentő juxtapozíciói, mikor is egy már akár közhellyé merevedett zenéhez választanak modern, a kísérettel látszólag összeegyeztethetetlen mozdulatokat, és teremtenek mégis szem- és fülgyönyörködtető harmóniát.

A régi és új minták újrahasznosításának legkiválóbb példáit a „változatok egy gyermekdalra” fejezet remeklései adják, melyekben a több egykori és mai költő stílusában feldolgozott „Boci, boci tarka”, a bugyuta mondóka ismertsége révén nem vonja el figyelmünket a stílusbeli brillírozásról. De a „saját” versekben is szüntelenül utalások, félig leplezetten sejtetett visszhangok színesítik a középiskolai és egyetemi életérzést rímekbe szedő gondolatokat. A költeményekhez tárgyi viszonyítási alapul szolgáló témák között megtalálhatjuk a letűnt korok dicsőségének ironikus metaforájaként megjelenő gombfocit, a frusztrált szerelemhez hasonlított magyar labdarúgó válogatottat, vagy akár a Burger Kingben a padlóra ömlő eperséket, vagy a BKV-buszok sajátságos hangulatait.

Ha valaki teljesen feladta volna már a kortárs irodalommal való próbálkozást, érdemes újabb kísérletet tennie Varró Dániel üdítő, vidító verseivel. A kötetben gyerektől felnőttig bárki találhat magának olyan költeményt, ami az eredeti költői képek és megfogalmazások mellett pusztán a felhőtlen öröm, az önfeledt szórakozás ajándékával lepi meg.