FőképBármennyire is hihetetlenül hangzik, a kötet hátsó borítójának szövege nem csupán helytálló, hanem röviden összefoglal minden lényegi információt, amit tudni érdemes, vagy kell Fekete István novelláskötetéről, amelyet megjelenésekor nem csupán a közönség, de a kritikusok és rendkívül jól fogadtak.
Sánta Gábor írása felidézi azokat az évtizedeket, amikor még bevett szokás volt a regények végén pár oldalas tanulmányban elhelyezni és értékelni a szerzőt és művét. Így az érdeklődők további, számukra fontos ismeretekhez jutottak a szóban forgó alkotás születésének körülményeiről, a műfajon belüli szerepéről és a többi, és a többi.

Ez a szép szokás – egy-két ritka kivételtől eltekintve – mára teljesen kihalt a hazai könyvkiadásból. Ezért is öröm számomra Sánta Gábor tanulmánya, ami nem csak Fekete István írói pályájának korai éveivel, hanem első novelláskötete létrejöttének, és kiadásának körülményeivel is foglalkozik.
Mivel nem csak ő, hanem idézet formában a múlt század harmincas-negyvenes éveinek kritikusai is véleményt, értékelést mondanak, valóban átfogó képet kapunk a gazdatisztből főállású íróvá váló Fekete Istvánról.

Ezért aztán feleslegesnek érzem különösebben belebonyolódni az először 1941-ben megjelent novellagyűjtemény részletezésébe. Az biztos, hogy az itt szereplő negyvenkilenc rövid lélegzetű, 1934 és 1938 között készült elbeszélés átmeneti állapotnak tekinthető, hiszen az írások magukon viselik az útkeresés bizonytalanságát, miközben azért már megvan bennük az igazán komoly tehetség ígérete.
Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy az egyik Széchenyi könyv kapcsán említett felsorolást utólag ki kell egészítenem Fekete István nevével, mivel ott a helye a maradandót alkotott vadászírók között.
Csak nála a szöveg sokkal irodalmibb, és nem is mindig a vadászélmények szerepelnek az első helyen. De talán éppen ez a legnagyobb erénye is.

Megítélésem szerint a magyar irodalom soha nem lehet elég hálás Kittenberger Kálmánnak, a Nimród akkori főszerkesztőjének, amiért felfedezte, valamint Csathó Kálmán írónak, és Láng Rezső kritikusnak, amiért bátorították az ifjú Fekete Istvánt. Ki tudja, nélkülük talán nem született volna ennyi csodálatos történet.

Kapcsolódó írás:Horváth József: Fekete István bibliográfiája