FőképA borító és a cím egyértelművé teszi, hogy nem holmi könnyű lányregényről, de még csak nem is romantikus történetről beszélünk. Ezt az érzést csak tovább fokozzák a borítón olvasható nevek, hiszen ekkor már egészen biztosak lehetünk benne, hogy valamiféle hátborzongató gyűjteménnyel állunk szemben, amelyet leginkább sötétedés után érdemes olvasni. Persze, csak ha nem félünk az éjszaka árnyaitól…

A horror-antológia első darabja Bram Stoker (1847–1912) nevéhez fűződik, aki bár életének legnagyobb részét Henry Irving menedzsereként töltötte, mégis a leghíresebb vámpírtörténet, a Drakula szerzőjeként került be a köztudatba, és maradt is ott évtizedeken keresztül. A kötetben szereplő írása egy honfitársa, Joseph Sheridan Le Fanu hatását tükrözi.
A novella több mint harminc évvel ezelőtt egyszer már megjelent magyarul, ám ez a tény nem csökkenti a történet értékét: igazi klasszikus – rendkívül hatásos befejezéssel.

Ezután Robert Bloch (1917–1994) 1951-ben készült írása következik. Róla elmondható, hogy 1945-ben megjelent első gyűjteményének darabjai még nagymértékben magukon viselik H. P. Lovecraft és Edgar Allan Poe hatását.
A könyvben található novellák közül talán ez ragadja meg leginkább azt a hangulatot, amit a horror nagymestere, Lovecraft tudott becsempészni alkotásaiba. Talán nem véletlen…

Harmadikként az a Ray Bradbury következik, akinek nevét a tudományos-fantasztikus műfaj irodalmi rangra emelése tett híressé. Nevéhez olyan regények kapcsolódnak, mint a Marsbéli krónikák, a Fahrenheit 451 és a Gonosz lélek közeleg.
Jelen novellája olyan rémtörténet, amelyben az egyszerű gyermekkori félelmek mindent átható rettegéssé változnak, és ötvöződnek a mindennapi élet félelmeivel. Éppen olyanok, amiktől az ember izzadságban úszva, levegő után kapkodva riad fel álmából.

Következő befutóként bemutatnám az 1943-ban született Peter Straub urat, aki munkásságának elején szinte teljes mértékben a kísértet, mint horror-motívum modern értelmezésének szentelte, majd átnyergelt a vietnámi háború amerikai kultúrára gyakorolt hatásainak tanulmányozására.

Ray Bradbury és Peter Straub alkotásai kicsit kilógnak a sorból. Az előbbi inkább misztifikálja az eseményeket, semmi igazán horrorisztikus elem nincs benne, az utóbbi pedig inkább a vietnámi háború önmagában is elég ijesztő ábrázolása, ahol a harc borzalmai sokkal jobban érvényesülnek, mint az időnként előbukkanó túlvilági hangulat.

Az 1952-ben született Clive Barker már akkor sikeres színműíró volt, amikor 1984-ben berobbant az irodalmi életbe. Nevéhez olyan feledhetetlen alkotások kapcsolódnak, mint a Kárhozat, a Korbács, Az éjszaka gyermekei, a Pokolkeltő, a Hírvivő – A tudás első könyve, a A végső felvonás – A tudás második könyve és Az öröklét tolvaja.
Novellájának alapötlete nagyon jó, bár stílusában most sem hazudtolja meg önmagát. Írása bővelkedik a tőle megszokott gyomorforgató leírásokban és naturális képekben.

Az 1943-ban született David Morrell novellája egy olyan viszonzatlan szerelem története, ami megszállott szélsőségekbe csap át, Fritz Leiber (1910–1992) novellája pedig a nagyvárosi horror klasszikusainak egyik előfutása, amelynek során a szerző nagyvárosi környezetbe telepítette a horror legősibb természetfölötti figuráját.
Ez utóbbi két mű inkább a pszichohorror műfajába tartozik. Az általuk keltett hangulatra inkább a borzongás, mint a rettegés jellemző. Írásaikban nagy szerepe van a megfoghatatlan, nem evilági eredetű eseményeknek/lényeknek.

A kötetben szereplő művek listája:
Bram Stoker: A Bíró Háza
Robert Bloch: A Poe-gyűjtő
Ray Bradbudy: A tömeg
Peter Straub: A kísértetfalu
Clive Barker: Egy halotti lepel vallomásai
David Morrell: Mindig hallani fogom
Fritz Leiber: A füstkísértet