Főkép

Ez a Maigret történet a sörrel és whisky-vel tálalt esetek közé tartozik. No, nem kell megijedni, a párizsi bisztrókban továbbra sem hagynak fel a hagyományos italokkal, csupán ezúttal kedvenc Szajna parti főfelügyelőnk az, aki maga mögött hagyja szeretett városát, és átruccan az újvilágba. Mindezt persze nem önszántából teszi, hanem főnökei unszolására, akik szentül meg vannak győződve a rendőri szervek tapasztalatcseréjének hasznosságáról.

A hasznosságról Maigret-nek is megvan a maga véleménye, de mivel erre nem kíváncsi senki, csak magában morfondírozik el néhanap. Az amerikai körutazás ugyanis hosszú hetekre nyúlik, mialatt nem csupán az államokat van „szerencséje” beutazni, hanem tengernyi embernek is bemutatják, sőt mi több, számos helyen kap tiszteletbeli sheriffjelvényt.

Az ország egyébként csodálatos, felhőkarcolók váltakoznak a terjedelmes külvárosokkal és a határtalannak tűnő síkságokkal. Az emberek szépek és egészségesek, gazdagság és jólét nyoma mindenütt, még a szegények is autóval járnak, ami odahaza teljesen elképzelhetetlen. Mindenki tudja hol a helye, saját rétegében érzi jól magát, mégis, felügyelőnk úgy érzi, valami nincs rendben.

Külföldiként nem csupán a rendőri módszereket hasonlítja össze (teljesen eltérő a franciától, inkább az angolra emlékeztet, még szerencse, hogy a végeredményben egyeznek), hanem az embereket is – akik furcsamód mások is, meg nem is.

Formabontó Simenon krimivel van dolgunk, ami nem csupán a szerző Amerikai száműzetésének köszönhető, hanem annak a ténynek is, hogy Maigret ezúttal csak szemlélőként van jelen, a hivatalos nyomozásnak még csak a közelébe sem engedik. Ez persze nem akadály számára.

A szerző életrajza