Laurell K. Hamilton: Véres Csontok

Sorozat: Anita Blake, vámpírvadász
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2004
Fordító(k): Jellinek Gyöngyvér
Kategória: sci-fi / fantasy / horror
Eredeti cím: Bloody Bones
Oldalszám: 397
Ára: 1980 Ft

Nem túl bölcs dolog, ha az ember fegyvert fog a munkaadójára. Ezt még Anita is érzi, persze csak az után, hogy már megtette. Hiába no, ő már csak ilyen hirtelen ember: először cselekszik, aztán kérdez – persze ha még marad kitől. Ha esetleg az illető életét veszítené, az sem gond, legfeljebb feltámasztja, és úgy kérdezi ki. Persze csak végszükség esetén.
Én személy szerint nagyon meg tudom érteni Anitát, amiért fegyvert fogott a megbízójára. Ilyen gerinctelen, tenyérbe mászó pofát… Persze azt mindannyian tudjuk, hogy nem a fegyver a problémák megoldásának legszelídebb és legjobb módja, de akadnak esetek, amikor nem is ezek, hanem a hatékonyság számít.

Ennek az okosságnak ékes bizonyítéka például az, hogy Anita Blake még mindig életben van. Pedig szó ami szó, sokan próbáltak már meg változtatni ezen az állapoton. Szerencsére eleddig sikertelenül. Persze egy-két emlékezetes sebhelyet, forradást azért kiutaltak az ifjú hölgynek, de ezzel vége is a rémségeknek.
Na jó, ezt azért én sem gondoltam komolyan. Hiszen azok valójában csak akkor kezdődnek, amikor Anita, és tanítványa a helyszínre érkeznek. A temető csodálatos helyen fekszik (nem csoda, hogy megbízójuk luxusszállodát álmodott oda), ám a munkagépek által végzett pusztítás elmondhatatlan. És ez csak az egyik baj.

A másik az, hogy a környéken titokzatos, és meglehetősen véres halálesetek történnek. Amikor Anita a helyszínre érkezik, első ránézésre látja, kivel (vagy éppen mivel) állnak szemben. Bár még ő sem látott ilyesmit. Csak hallott róla. Az viszont – az ő esetében legalábbis – elég ahhoz, hogy szagot fogjon.
Én mindent megtegyen annak érdekében, hogy az ügyet megoldja – a lehető legkevesebb áldozattal. Bár azért könnyebb dolga lenne, ha a rend feltörekvő őrei semmilyen formában nem hátráltatnák a munkáját. Csakhogy ők a törvényt képviselik, Anita viszont…

Nos ez egy egészen érdekes kérdés. Hiszen Anita mégiscsak nekromanta. Mégis csak egy vérfarkassal jár. Mégiscsak a város vámpírura üldözi szelemével. Mégiscsak nap mint nap szörnyekkel érintkezik.
És mindez nem marad hatás nélkül. Anita kezdetben egyértelműen feketének és fehérnek látta a dolgokat. Tisztában volt vele, mi helyes, és mi nem, ki a bűnös, és ki az áldozat. Csakhogy az eltelt idő, és a számtalan igen erős hatás eredményeként az ifjú hölgy színpalettáján megjelent, sőt, egyre jobban terjed a szürke szín.
Olykor mintha ő sem lenne egyértelműen biztos abban, hogy ki a szörny, és ki nem. Mintha belekerült volna egy örvénybe, ahonnan nem tud szabadulni, és az egyre mélyebben magába szippantja. Látszólag tiltakozik az események ellen, ám olykor ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy az esze helyett az ösztöneire hallgasson.

Talán ha nem engedni ilyen közel magához a szörnyeket, ha nem kezdené el másnak látni őket, mint amik (vagyis szörnyeknek), még megmenthető lenne a lelke. Csakhogy amerre az események haladnak, félő, hogy olyan érzelmek/indulatok/szenvedélyek fognak elszabadulni a Laurell K. Hamilton által kitalált világban, amikkel élő embereknek jobb nem találkozni. Hát még élőhalottaknak…

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:
Anita Blake, vámpírvadász
Bűnös Vágyak
A Nevető Holttest
A Kárhozottak Cirkusza
Telihold Kávézó
Véres Csontok
Gyilkos Tánc
Égő Áldozatok
Sápadt Hold
Obszidián Pillangó
Leláncolt Nárcisszusz
Égkék Bűnök
Lidérces álmok
Haláltánc
A Harlekin

Merry Gentry 
Árnyak csókja
Az alkony ölelése
A holdfény csábítása
Az éjfél simogatása

Ravenloft
Egy sötét úr halála

Életrajz

Részlet a regényből

Galgóczi Móni