FőképA huszonkilenc éves angol fiúban első látásra nincs semmi különleges. Teljesen hétköznapi kinézete miatt jó eséllyel még akkor is simán elmennénk mellette az utcán, ha történetesen – mint ahogy az a kötetben található képeken is látható – vállán egy friss zöldségekkel megrakott papírdobozt egyensúlyozna. Akkor is inkább az jutna eszükbe, ki az a félnótás, aki így szállítja a kajának valót.
Pedig Jamie – fiatal kora ellenére – igazán ott van a szeren. Bűbájos egyszerűséggel és természetességgel tesz-vesz a konyhában, nem átall olyan egyszerű dolgokkal kapcsolatos ötleteket adni, mint pl. egy-két könnyen összeüthető reggeli, némi rágcsálnivaló, vagy éppenséggel laktató saláta; de azt is megtanulhatjuk, mi mindent lehet kezdeni a sokak által utált spenóttal, sőt, egynémely tésztaféleség is új megközelítésbe kerül.

Persze a húsételek, levesek, raguk és desszertek sem hiányozhatnak a kínálatból, hiszen ezek nélkül nem élet az élet. Ami igazán fura, hogy Jamie nem igazán foglalkozik azzal, hogy az általa összeütött kaja mennyire egészséges. Őt sokkal jobban érdekli, hogy a főzés végeredménye mennyire fincsi. Rossz nyelvek szerint éppen ezért szedett fel az utóbbi időben pár kilót.

Hazudnék, ha azt mondanám, a recepteket olvasva ellenállhatatlan erővel kezdett vonzani a konyha. Akkor sem mondanék igazat, ha azt állítanám, bármelyiket is kipróbáltam a kötetben található receptek közül.
Viszont az egészen biztos, hogy Jamie harmadik magyarul megjelent könyvéből egy-két remek ötletet merítettem arra az esetre, ha valami igazán egyszerűen, gyorsan elkészíthető különlegességgel szeretném meglepni szeretteimet, barátaimat, ismerőseimet. Vagy éppenséggel saját magamat.
Bár valószínűleg a receptekhez szükséges alapanyagok mindegyike beszerezhető Magyarországon, azért én mégis úgy gondolom, Jamie receptjeinek megvalósítása mindenképpen hosszabb utánajárást és alapanyag-beszerzést igényel. Bár ki tudja. Elég csak egyszer megtalálni a megbízható beszerzési forrást, utána már megy minden, mint a karikacsapás.

A halakból és tengeri herkentyűkből készített ételek nem nyerték el ugyan osztatlan tetszésemet, a „húsok, szárnyasok, vadak” között találtam egy-két igazán különleges csemegét, bár én személy szerint valószínűleg legtöbbet az „egyszerű saláták és salátaöntetek”, valamint a „tészták és rizottók” című fejezetek receptjeiből fogok profitálni. Bár, ki tudja…