Főkép

1878-at mutatnak a naptárak, és a francia fővárost egy különös gyilkosság foglalkoztatja, amit tavasz elején követtek el ismeretlen tettesek. Ámokfutásuk eredményességét tizenegy halott bizonyítja (közöttük két gyerek), de a lakatlanná vált házból nem visznek el mást csak egy Siva aranyszobrot, amit egy, a helyszínről elemelt kendőbe tekertek Érthetetlen az egész, hiszen Lord Littlebee, a neves gyűjtő ennél sokkal értékesebb tárgyakkal rendelkezett – a szakértők szerint az istenszobornak semmiféle vallásos jelentősége nincs, tehát ez az indíték is kizárható.

De akkor mi értelme van az egésznek? Ezen morfondírozik Gustave Gauche felügyelő, a párizsi rendőrség érdemdús tagja, akire a bűntény megoldását bízzák. A holtpontról egy aranykitűző mozdítja ki, amelyet a lord kezében találtak, s amelyet egy nemrégiben vízrebocsátott luxushajó első útja alkalmából minden utas és tiszt megkapott. A következtetés ettől kezdve egyértelmű: a tettes ezzel a hajóval távozik Európából. Már csak el kell kapni és leleplezni – ezt a feladatott Gauche nem engedné át másnak, így azonmód hajóra száll.

Akunyin továbbfejlesztette stílusát, így már nem egyetlen szemtanú számol be a látottakról, hanem mindjárt öten mesélnek erről az emlékezetes hajóútról. A társadalom (és a világ) különböző pontjairól érkeznek, ezért mind nyelvezetük, mind látásmódjuk eltér egymástól. Ennek köszönhetően (mintegy mellékesen) a viktoriánus világ látképét is szolgáltatják – az olvasók gyönyörűségére.


Úgy vélem éppen ebben rejlik Akunyin titka: az élvezetes krimiken kívül ennek a régen letűnt világnak a hangulatával is megajándékoz bennünket, miközben tovább szövögeti főhőse (Fandorin) életét.