Főkép

Horselover Fat idegösszeroppanást szenvedett, mert kedves hölgyismerőse – Gloria – öngyilkosságot követett el. Tovább tetézte agybaját, hogy találkozott egy isteni jelenéssel. Mindezek miatt Fat nekiállt nagyon komolyan a világ dolgain elgondolkodni, leginkább Isten, a teremtés, a lét értelme és hasonló témakörében. Gondolatait naplójában – amit ő következetesen exegézisnek nevezett – rögzítette pontokba szedve.

 

Annyira belemászott megfőtt agya legmélyebb zugaiba, hogy onnan már csak egy sikertelen öngyilkossági kísérletet követő kényszergyógykezelés tudta visszarántani a valóságba. Meg persze legközelebbi barátai, akik először csak csodálkoztak Fat agybaján, de amikor hírét vették a sikertelen öngyilkossági kísérletének, akkor már az aggódás jeleit mutatva siettek segítségére. Fat persze velük is megosztotta az exegézisében leírt gondolatait, így immáron egész baráti társaságával indult el bizonyítani a naplójában szereplő téziseit. Kutatásuk/utazásuk során aztán Valis nyomára akadnak…

 

Furcsa könyv a Valis. Nehezen lehet skatulyába tuszkolni, mert Dick ugyan alapvetően sci-fi író és a Valis is magán hordoz számos vonást, amely egy sci-fire jellemző, ugyanakkor legalább annyira tekinthető szépirodalmi műnek is. Igaz – hála égnek –, ezt számos más sci-fi szerző esetén is elmondható, ám a Valison nagyon hangsúlyosan érezhető ez. Ráadásul félig-meddig önéletrajzot és önéletrajzi ihletésű történetet olvashatunk, amely – tekintve Dick életművét – nem volt jellemző a szerzőre; csak életének utolsó három könyve esetén.

 

Már maga az idegösszeomlás ténye sem egy egyszerű dolog kezdésként. Aki ismeri Dick életét, az pontosan tudja, hogy számos látomása volt, sejtette magáról, hogy skizofrén, akadt dolga az LSD-vel és az FBI-jal is. Talán így érthető, hogy miért ez az alapfelállás a Valisban. Ráadásul a központi téma sem egy könnyed sétagalopp: a világ működését/eredetét kutató vagy éppenséggel teológiai kérdésekkel és ezekre adható válaszokkal foglalkozó Fat életének egy darabját kísérhetjük figyelemmel. A szerkezet rendkívül tagolt, tele van idézetekkel Fat exegéziséből (napló) és Dick kommentárjaival. Ezek folyton megtörik a történet vonalát, így nehezebbé téve az olvasást.

 

Nem árulok zsákbamacskát, a legkevésbé sem könnyű olvasmány Dick műve. Aki könnyű, laza, nyári könyvre vágyik, az inkább keressen egy kevésbé komoly hangvételű művet a szerzőtől, aki viszont az „agyasabb” témákat szereti, annak kötelező.

Kapcsolódó írásaink:

 

Lawrence Sutin: Isteni inváziók - Philip K. Dick élete

Életrajz

Részlet a regényből