FőképMeglepett a hír, miszerint fiatalságom egyik kedvenc sci-fi filmje, a Running man (1987) valójában kedvenc írómtól, Stephen Kingtől származik. Na állj! Ez így nem igaz. Most, hogy elolvastam a könyvet, állíthatom, hogy a film és a könyv csak egy dologban egyezik: az alapötletben.
Miszerint a „Hálózat” nevezetű tévés megatársaság olyan reality show-kat és vetélkedőket sugároz, amikhez a nincstelenek és mondvacsinált bűnözők köreiből szerződtetnek „játékosokat”, akiknek legtöbbje elpatkol, vagy megnyomorodik a verseny során.

A filmben a látványos show műsorban, a Menekülő emberben elítélteket (köztük a főhőst, Ben Richardsot játszó Arnold Schwarzeneggert, az ártatlanul elítélt katonát, aki megtagadta, hogy belelőjön az éhező tömegbe) egy nagy területű, de zárt városrészen engedik szabadon. Kis idő elteltével a nézőközönség soraiból kiválasztott személyek választhatnak az első vadász (bérgyilkos) kilétéről.
Ha jól választottak, és a vadász valami extrém skála szerint különös kegyetlenséggel irtotta ki valamelyik korábbi menekülőt, akkor Karibi utat, pénzutalványt vagy a Menekülő ember társasjáték egy példányát kapják – egy borsos csekk kíséretében.
A vadászok a látványos gyilkolás mesterei, a mellékszereplők csak úgy hullnak Richards mellől, ám eközben ő is irtja a vadászokat. Egyre vadabb és profibb vadászokat küldnek rá, ám ez sem segít, mert mindet kiirtja, őt pedig lehetetlen megölni.
Végül, csak úgy mellékesen egy, a Hálózat elleni lázadás vezetőjeként betör a stúdióba, élőben lejátssza az egyik kompromittáló, és a cég végét jelentő videofelvételt, majd hosszú sorozatok leadásával kinyírja a gonosz médiamogult és annak talpnyalóit, így jobbítva meg a világot.

Na és most a könyvről. Kíváncsian vettem a kezembe a könyvet, hiszen ilyen előzmények után igazán érdekelt, hogy a film mennyire tér el az eredetitől. Néhány oldal után kiderült: nagyon. A könyvben szó sincs semmiféle Ben Richards nevű kapitányról, aki szinte az erkölcsösség fehér lován vágtat a gonoszok ellen.
Van viszont egy Ben Richards, volt General-Atomics alkalmazott, aki autópolírozóként dolgozott addig, amíg ki nem lépett. Kilépésének oka, hogy nem akart meddő lenni a cégnél használt radioaktivitástól, emiatt feketelistára került, ahonnan nincs kiút, nem veszi alkalmazásba senki. A segélyen élő Richards talán élete végéig eléldegélt volna feleségével és 18 hónapos Cathy nevű lányával, de a sors közbeszólt.
A kislány influenzás lett, és a segély még élelemre is csekély, nemhogy egy tisztességes orvosra, vagy hathatós gyógyszerre. Felesége felveti, hogy esetleg újra prosti lehetne, de Richards ezt nem engedi. Összeszorítja a fogát és dönt. Elmegy a Játékok tornyához, ahol megannyi tréfás szórakoztató műsor van, ami fizet (például a csak szív és tüdőbetegeknek fenntartott „Taposs a dohányért” nevűt, amiben a játékosnak egy óriási mókuskereket kell hajtania) és kihúzhatja őket a bajból.

Hogy miért gondol erre? Mert a környéken nem érdemes még rablónak se menni, mert nincs mit elrabolni; mert a cégek megnevezés helyett jószerével már csak két cég uralja a várost, és ha valamelyik megorrol valakire, azt a másik sem veszi már fel; mert már a rendőrség se megy ki a peremkerületekre, mert ott csak a társadalom számkivetettjei élnek, azok meg azt tesznek, amit csak akarnak.
Elindul hát, és beáll a 8 háztömbnyi sorba, ahol a szerencsétlen nyomorultak várják, hogy bekerülhessenek valamelyik csonkító vagy megnyomorító show-ba. Szó sincs arról, hogy a Menekülő emberben kaphatnának helyet, oda csak a legjobb képességű jelentkezőket válogatják be, hiszen egy ilyen menekülés napokig húzódhat, mivel nem egy behatárolt területen kell menekülniük, hanem a föld országainak bármelyikében.

Richardsnak szerencséje van. Másodmagával kiválasztják a fő játékra, ám azt is közlik vele, hogy ezt még soha senki sem nyerte meg, kivétel nélkül kivégezték az előző játékosokat, amihez az aláírt, és a befolyásolt törvénykezés engedélyt adott. Miután elrendezték az anyagiakat, Ben Richards számára megkezdődik a pokolraszállás.
Itt nincsenek túlsúlyos megahústorony vadászok kiélezett acélhokiütőkkel, mint a filmben, azonban a hatalmas szegénység idején, mindenki, aki igazolni tudja, hogy őt látta, 1000 új dollár kap a Hálózattól. Csak úgy mellesleg: 8 dollár a havi segély.
Richardsnak rettegnie kell mindenkitől, akinél kamera van, és aki feltűnően nézegeti embertársait. Menekülése nagyon, de nagyon realisztikus. A halál olyan természetes velejárója ennek a világnak, hogy szinte szörnyülködni sincs idő, máris fut tovább a cselekmény.

A végkifejletben van a legnagyobb különbség: Richards nem tarolja le a gonoszokat gépfegyverével az élő adásban, nem kap semmiféle segítséget valami földalatti lázadóktól, ám olyat üt vissza a kínzóinak, hogy azok azt ki nem heverhetik. Ám ettől a világ még nem javul meg. Richardsnak azonban már ennyi is elég a végén.

A könyv hangvétele egyértelműen a Cyberpunk világot és életérzést használja háttérül. A Cyberpunk stílust azért érzem helyénvalónak ennél a könyvnél, mert a Cyberpunk irányzat ma már nem igazán a szó szoros értelmében a punknak nevezett réteg sajátja.
Minden olyan szerveződést és véleménynyilvánítást, ne adj isten akciót ennek a mozgalomnak lehet jegyezni, ami az elembertelenedett mega-cégek és a pénzügyi hatalmukkal emberek millióinak életét roncsoló hatalmasságok ellen indul. Ez a netes korszak igazi forradalma, mert ez az ideológiai megközelítés az internet elterjedésével vált ismertté igazán.
Ez a jövőkép paradox módon pontosan az, amit mindenki el szeretne elkerülni: történetesen az a világkép, ahol a gazdaságosság mindenekelőtti, fontosabb, mint a család, fontosabb, mint az élet.

Egy megacégnél csak cégrabszolgák vannak, akik jó esetben a végletekig kihasználhatóak, hiszen csak akkor lesz a családjuknak betevője, ha végrehajtanak mindent, amit az újkori feudális nagyúr, a cég kíván, akár olyat is, ami az általános és a saját belső etikai-erkölcsi mércéjük sohasem engedne meg.
Sajnos azonban, mint minden olyan ideológia, ami mögött nem áll igazi hatalom, bukásra ítéltetett, mert csak a világ egységessége, vagy egy világégés tudná a multik érdekeit szolgáló globalizációs folyamatokat megállítani.
Egy megjegyzés: Argentinában olyan valóság show-t forgattak, ahol a versenyzőknek megalázó feladatokat kellett végrehajtani. A fődíj egy állás volt, amit az egyik multi cég ajánlott fel. A szegénység sok mindenre rákényszeríti a népet. Kingnek nagyon jó érzéke van ezekhez a dolgokhoz is, érthető, hiszen ő is szegény volt gyerekkorában.
 
Kapcsolódó írásaink:
Ezüst pisztolygolyók (DVD)
A remény rabjai (DVD)
A halálsoron (DVD)
Lisa Rogak: Kísértetszív. Stephen King élete
 
Életrajz:
Stephen King életrajz
 
Magyar Stephen King HQ:
Magyar Stephen King HQ