FőképMiként az – remélem – köztudomású, Wodehouse számtalan regénye több ciklust képvisel, amelyek közül a néhai halkereskedő Psmith (a p néma), és a lehetetlen kalandokat magához vonzó Bertie Wooster személye köré csoportosuló művek számítanak a legnépszerűbbnek. A címben szereplő Jeeves pedig főállásban Bertie inasa (az ő megfogalmazása szerint úriemberek személye körül tevékenykedő úriemberek), s mint ilyen, nélkülözhetetlen, miként az ebből a könyvből is kiderül.

A Folytassa, Jeeves! gyakorlatilag kettőjük kalandjainak nyitógyűjteménye. Ebben keres új inast magának a szépreményű, ámde ész dolgában szűkösen álló Bertie, aki munka nélkül éli az angol ifjak – időnként léhának tűnő – életét, és mindezek ellenére jól érzi magát.
A sors (és az író) szeszélye folytán hihetetlen szerencse éri, mivel a kiszemelt jelölt nem csupán megfelelő modorral rendelkezik (elődje úgymond gyűjtő volt, aki főként mások tárgyait tette zsebre), hanem birtokában van ama csodatévő keveréknek, amely egy csapásra elmulasztja a másnapos fejfájást.
Ilyen kezdet után a páros különös szimbiózisban tölti a következő évtizedeket (mert bár koruk az egymást követő regényekben számottevően nem változik, a szerző rendszeresen tudósított újabb kalandjaikról).

Felhőtlen és örömteli kapcsolatukat csak időnként árnyékolja be egy-egy rokon (Bertie részéről), vagy végveszélyben lévő barát (szintén Bertie részéről) felbukkanása. Ezen kívül csupán a helyes öltözködést illetően akadnak futó súrlódások köztük, mivel a gazda hajlamos behódolni a modern divat csábításának, míg Jeeves konzervatív nézeteket vall.
Ezért aztán előfordul némi ellentét holmi vidám kockás öltöny miatt; de ugyanez ismétlődik meg a helyes kis rózsaszín nyakkendő, vagy a puha selyeming használatának, vagy nem használatának ügyében.

A kötetben szereplő tíz novella mindegyike gyöngyszem, ékes bizonysága Wodehouse humorának és történetszövésének. A kacagtató bonyodalmakat csupán egy félisteni elme, Jeeves képes elsimítani – a maga visszafogott stílusában. Ennek hátterét egy ritka pillanatban ő maga árulja el számunkra az utolsó opuszban (egyébként mindig Bertie szájából, vagy külső megfigyelőként értesülünk az eseményekről).

A szerző életrajza