Főkép

Paola Calore könyvében nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy várak és kastélyok bemutatásával mesélje el Bajorország történetét. Bár az is igaz, hogy az Európa szívében fekvő Bajorország hosszú története végigkísérhető a más népek és háborúk emlékeit őrző műemlékeken is, a rendkívül büszke bajor népről mégis az mesél a legtöbbet, ahogy szeretik és tisztelik földjüket, ahogy az emberi kéz minden alkotásánál igyekeznek figyelni a természettel való harmóniára. Éppen ezért szinte minden általuk létrehozott épület harmonikusan simul a hihetetlenül csodálatos és változatos természeti háttérbe.

A világ néhány legfényűzőbb és legismertebb kastélya II. Lajos tulajdonában volt. A királyt alattvalói nemes egyszerűséggel „Tündérkirály”-ként, míg miniszterei „Őrült király”-ként emlegették. Romantikus lázálmainak kézzel fogható megvalósulásai, Neuschwanstein, Herrenchiemsee és Linderhof kastélyai gyorsították ugyan személyes tragédiáját, és egyben bukását, mi, az utókor képviselői mégis hálásak lehetünk ezekért a mára csodálatos turisztikai látványossággá vált épületekért.

Neuschwanstein (közismert nevén Hattyúkastély) egy sosemvolt világ szépségét hirdetve áll a zöldellő fák sűrűjében. Távolról nézve olyan érzése van az embernek, mintha a fehéren csillogó, lélegzetelállító kastély a fák tetején lebegne. Miközben kívülről szemlélve az az érzésünk, hogy ezt a soktornyú csodát nem is emberi kezek alkották, egészen biztosan nem tudunk felkészülni arra a lenyűgöző, szinte mágikus hatásra, amit a sajnálatos módon (anyagi források hiánya miatt) be nem fejezett belső terek fejtenek ki.


Nem tehetek róla, teljes mértékben elfogult vagyok ezzel a csodával szemben. Bár még nem voltam ott személyesen, számtalan ismeretterjesztő filmet láttam, és talán még többet olvastam róla, elmondhatom, rám így is mágikus hatással van. Nézegetve a képeket szinte levegőt sem kapok, szinte érzem, ahogy megérint a kastély szellemisége. Hátborzongató, mégis katartikus élmény. Nem tudom, képes lennék-e feldolgozni ezt, ha személyesen is átélném.

Elfogultságomnak köszönhetően nem is igazán szeretnék beszélni a kötetben található többi, szintén csodálatos, ám a Hattyúkastély nyomába sem érő kastélyról. Számomra ugyanis ezek sokkal egyszerűbbek és csupaszabbak. Bár nem mondom, hogy ez csökkentené az értéküket, rám mégsem gyakorolnak akkora hatást.


Mondjuk az is igaz, hogy mindezen érzések ellenére szívesen barangolnék bármelyikben, szívesen fedezném fel a körülöttük elterülő parkot, sőt, nagy duzzogva talán még élni is képes lennék bennük. De álmaimban akkor is II. Lajos álmát álmodnám újra és újra.