Főkép

A piacgazdaságnak köszönhetően egyre érdekesebb reklámötleteket láthatunk a könyvkiadásban, kezdve a metróhirdetésektől a különböző műsorújságokban megjelenő hirdetéseken át a mind elterjedtebb internetes honlapokig. Mégis, úgy vélem jó darabig nem fogják felülmúlni a Széttört zene című könyv kampányát. Az ingyenes Sting koncerten rengetegen voltak, és az ehhez kapcsolódó publicitás még több emberhez eljutott. Az már más kérdés, az olvasók milyen számban kíváncsiak az angol énekes gyerek és ifjúkori visszaemlékezéseire (nagyjából a Police együttes első nagylemezéig).

Aki veszi magának a fáradtságot, és végigolvassa az önéletrajzot, rögvest rájön, korántsem hagyományos megközelítéssel van dolga. Bár a szerző időrendben citálja elő az eseményeket, felejtsük el a naplószerű száraz bejegyzéseket, megőrzött pillanatképeket. Sting már-már holisztikus módon, a jelenlegi szemléletével és tudásával kommentálja a régi történéseket, ami időnként elég furán hat (például amikor kezdő gimnazistaként a széles társadalmi rétegekből érkező diáksereget taglalja). Két elem tekinthető állandónak az életében: szülei veszekedése, ami megromlott házasságuk következménye (részben ennek is köszönhető önállósodása), és az a makacs eltökéltség, amellyel Sting az őt érdeklő tantárgyak, kedvtelések iránt tanúsít.

A számomra érdekes részek mégis azok, amelyek zenészi pályafutásával foglalkoznak, kezdve első gitárjától egészen a Police megalakulásáig, befutásáig. Szó esik itt a korabeli fellépési lehetőségekről, lemezkiadói emberekről. Érdekes az ő szájából (tollából) hallani, hogy a hetvenes évek végi punk-mozgalom és újhullám árnyékában hogyan kaptak lehetőséget, mi módon jelenhetett meg lemezük. Hiszen akkori zenéjük cseppet sem számított divatosnak, és már ez is sokkal „modernebb” volt, mint Sting korábbi együttesének (Last Exit) repertoárja. Aztán persze szóba kerülnek a különféle barátnők, feleségek is.

Mindent összevetve érdekes önéletrajzot vehetünk kézbe, amely nem csupán Sting pályafutásának korai időszakát tárgyalja ki, hanem egyúttal alapos korrajz is.

Részlet a regényéből