Főkép

Az Intel elnök-vezérigazgatójának néhány gondolatát nemrégiben már megismerhettük Csúcsteljesítményű vezetés című művéből. Most egy egészen más, a múltkorinál sokkal komolyabb problémát vesz nagyító alá: Hogyan aknázzuk ki előnyünkre azokat a válságpontokat, amelyek minden vállalatot és minden karriert próbára tesznek?

A legelső, és talán legfontosabb fogalom, amivel meg kell ismerkednünk, az a stratégiai inflexiós pont. Ez tulajdonképpen nem más, mint az a pillanat, amikor egy vállalkozás alapjai kezdenek megváltozni, fejlődési üteme megtorpan, esetleg hanyatlani kezd. Ezt a pillanatot soha nem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen a szükséges változtatások nélkül ez jelentheti akár a vállalkozás végét is.

Természetesen a szerző megmutatja, hogyan lehet teljes bizonyossággal felismerni, hogy a vállalkozás életében bekövetkezett változás ténylegesen egy inflexiós pont-e, vagy valami más. Ennek eldöntésére egyetlen mód létezik: átfogó ás komoly viták keretében részletesen elemezni kell a helyzetet.


Az sem elhanyagolható azonban, hogy nem árt odafigyelni az ún. kasszandákra. Vagyis azokra a kollégákra, akik gyorsan megérzik, és előre jelzik a később bekövetkező változásokat. Talán Trója sem bukott volna el, ha már akkor komolyan vették volna Kasszandra jóslatát.

Ha már felismertük a problémát, ideje megtudni, mivel orvosolható. Leginkább azzal, ha kilépünk a régi kerékvágásból, és új úton indulunk tovább. A helyes út megtalálásának viszont egyetlen módja a kísérletezés. Ne féljünk hát tőle, hiszen lehet, hogy a jövőnk múlik rajta. Nem szabad azonban kísérletezés címszóval teljes káoszba taszítani vállalkozásunkat, ezért tanácsos lefixálni azt, hogy mit is akarunk elérni, mi legyen az új cél. Ha ez megvan, jöhet az erőforrások stratégiai átcsoportosítása.

A könyv végén, mintegy levezetésként kapunk még némi információt az Internet előnyeiről és hátrányairól. Ezek alapján mindenki eldöntheti, hogyan tovább.