Főkép

Az Egyesült Államokban 1850-ben hatszor annyi magazin jelent meg, mint 1825-ben, egyre több lehetőséget biztosítva az íróknak műveik közzétételére. A magazinok számának rohamos szaporodása és terjedése a lakosság kultúrigényeinek növekedésével, és érdeklődésének irányával magyarázható. A heti, havi, vagy negyedévi rendszerességgel megjelenő magazinoknak és almanachoknak köszönhető, hogy a short story (novella), és a tale (elbeszélés) kivirágzott Amerikában. A megjelenő művek nagyobb része nélkülözött minden művészi értéket, de akadtak olyan szerzők is, akik magasan kiemelkedtek a középszerűség posványából.

Közéjük tartozott Edgar Allan Poe (1809–1849) is, akit méltatói Dél legnagyobb írójának kiáltottak ki (bár nem ott született). Rövid élete során öt fontos amerikai irodalmi folyóirat szerkesztőségének volt tagja, olykor alapítója. Versei, novellái, kritikai írásai és karcolatai összesen negyvenhét magazinban láttak napvilágot – még életében.

Poe-t nem igazán érdekelte a hétköznapi élet, az átlagos emberi valóság. Bár a politikai problémáktól terhes Délen nevelkedett, teljesen elvonatkoztatott az aktuális társadalmi kérdésektől. Érdeklődése sokkal inkább az emberi lélek árnyoldalai felé irányult, azokra a szokatlan, bizarr, sötét belső erőkre, amelyek az átlagemberek számára láthatatlanok voltak. Novelláiban gyakran foglalkozott a hős legkülönfélébb lelki gyötrelmeivel, legszörnyűbb képzeletbeli kalandjaival.

A Poe összes műveit felölelő kétnyelvű sorozat ötödik kötetében az úgynevezett „kegyetlen mesék”, vagy ha úgy jobban tetszik, felnőtt mesék kaptak helyet – cím szerint a következők: Pestiskirály, Jeruzsálemi mese, A kút és az inga, A találka, Dr. Kátrány és Toll professzor módszere, A Maelström poklában, Az aranybogár, Három vasárnap egy hétben, Légből kapott koholmány, Kutyaszorító.

A felsoroltak közül két írást szeretnék kiemelni, amik különösen megragadták a fantáziámat. „A kút és az inga” arról szól, hogy az inkvizíció áldozata börtönének padlóján fekszik megkötözve, és rettegve várja, hogy a felette lengő hatalmas inga lassan egyre lejjebb ereszkedjen, hogy végül a ráerősített hosszú késsel kettészelje a testét. Hogy miért volt ez rám különös hatással? Mert évekig riadtam fel egy rémálomból, ami szinte teljesen megegyezett ezzel a képpel, viszont akkoriban még biztosan nem olvastam egyetlen Poe művet sem. Valószínűleg egy filmben láthattam, és ilyen mély hatással volt rám.

A másik novella „A Maelström poklában”, amelyben egy halász küzd a halállal a norvég partok előtti hatalmas örvény vonzásában. Ehhez nem kapcsolódik semmilyen személyes élményem, viszont eszembe juttatta Hemingway „Az öreg halász és a tenger” című klasszikus, és egyben nagyszerű regényét.

Poe az irodalom történetének azon ritka alakja volt, akinek életművéről máig nem született megnyugtató értékelés. Túlságosan egyéni volt ahhoz, hogy bármelyik skatulyába behelyezhető legyen. Nem volt, és talán nem is lesz még egy olyan művész, aki az elemző logikát ilyen tökéletesen képes ötvözni a fantasztikumba szárnyaló képzelettel. Egyesek szerint őrült volt, mások szerint művész. Szerintem ezt mindenki döntse el saját maga.