Főkép

Amerika, Kalifornia az ’50-es évek vége. Poros kisváros, figyelemre nem méltó emberekkel. Itt él Ragle Gumm, aki rejtvényfejtéssel tölti mindennapjait. Naponta nyolc-tíz órát áldoz arra, hogy Gazette hasábjain megjelenő „Hol Lesz Legközelebb A Kis Zöld Emberke” című játék szelvényeit kitöltse, és postára adja. Ragle nemzeti hős, három éve kezdett el játszani és eddig mindig nyert. Senki nem tudja, hogy csinálja. Még maga sem biztos benne igazán. Egy nagyobb házban lakik nővérével (Margo), sógorával (Vic), és fiukkal (Sammy). Sűrűn összejárnak szomszédjaikkal, Bill-el és Junie-val. Így élik mindennapi, unásig megszokott életüket.

Valami azonban lassan megváltozik. Mintha valami nem stimmelne a világgal. Vic a fürdőszobájukban keres egy sosem volt kapcsolót, aztán Ragle előtt bomlik atomokra egy italárusító stand a parkban, és csak egy papírcetli marad a helyén. Majd Sammy-nek sikerül egy házi készítésű kristálydetektoros rádióval befogni teljességgel ismeretlen rádióadásokat.

Mindezek után Ragle úgy érzi, az egész város, sőt a világ is körülötte forog, az a nyomasztó érzése támad, hogy mindenki csak miatta létezik. Úgy dönt, végére jár a dolognak és elhagyja a várost. Egy tanyán kényszerül tölteni az éjszakát, amikor a közterületesek megjelennek a háznál, valamilyen vegyszerrel elkábítják és visszaviszik a városba.

Vajon sikerül-e kiderítenie mi az igazság? Miért nyer harmadik éve folyamatosan a rejtvényen? Egyáltalán, mi is konkrétan ez a rejtvény?

Dick nagyszerűsége ebben a művében is megmutatkozik. Ismét a maga sajátos, lebilincselő stílusában tárja elénk saját félelmeinket. Olyan történetet tár elénk, amelyet a közelmúltig nem nagyon aknáztak ki az alkotók. A regényben lévő valóság kettőssége híven tükrözi a mű születésekor uralkodó kettősséget az amerikai állapotokban. Kifelé minden nyugodt, békés; a valóságban azonban mindenki – leginkább az állam – mindenhol ellenséget, „oroszokat”, „komcsikat” szimatol.

Dick is valamilyen szinten kettős életet él ebben az időben. Arra vágyik, hogy nagyobb lélegzetvételű könyveket írhasson, melyeknek nincs köze a tudományos-fantasztikus irodalomhoz, de magát és feleségét csak a sci-fiből befolyó pénzből tudja fenntartani.

 

Részlet a regényből

 

A szerző életrajza

 

Kapcsolódó írás:
Lawrence Sutin: Isteni inváziók - Philip K. Dick élete