Főkép

A mesék többségében a főhős, miután teljesíti küldetését (példának okáért megszerzi az áhított varázsszert), némi kacskaringó közbeiktatásával elnyeri méltó jutalmát, és boldogan él, míg el nem temetik. Ha egy kis szerencséje van, még csinos feleséget és földbirtokot, ne adj isten fél királyságot is kap ráadásnak. A mesékben bizony ez így történik.

Nem így alakul azonban Eddings víg kedélyű fantasy trilógiájában, ahol végre sikerül semlegesíteni Ehlana királynő halálos mérgezését. A fiatal lány eszmélése után azonmód Sir Sparhawk nyakába ugrik, és rövid úton egyértelművé teszi érzelmeit. Alattvalóként, egyházi lovagként, valamint a királynő bajnokaként hősünk csak tátogni tud, korára vonatkozó megjegyzései eredménytelenül libegnek a padló felé. Szerelmes úrnője egy szükségszerű gyűrűváltást leánykérésként értelmez, és hamarosan az egész udvar jegyespárként kezeli őket.

Esküvő helyett azonban Sir Sparhawk számára még mindig hátra van a világ (és saját bőrének) megmentése. Amit ráadásul nem is kivont karddal, csatába lovagolva kell megtennie, hanem matematikával megbonyolított politizálással (ez persze már sok lenne hősünk számára, ezért az előző kötetekben kipróbált társaival lát munkához). Ez a gyakorlatban „csupán” annyit jelent, hogy az új főprelátus megválasztását kell a számukra kedvező irányba terelniük, miközben a jelentőségében a földi Rómával egyenértékű várost ostromgyűrűbe veszi az ellenség. Azt azért ne gondolja senki, hogy a falakon belül tökéletes az egyetértés, és mindenki ugyanúgy látja a helyzetet.

Eddings a trilógia befejező kötetében is élvezetesen hozza stílusát, talán Dumas és Rejtő regényeiben voltak ennyire vidámak a főszereplők. További hasonlóság az említett szerzőkkel, hogy ott is volt tétje a küldetéseknek. Ráadásul az átéltek visszahatnak a szereplőkre – de ennél többet inkább nem árulnék el.


A kellemes meglepetést okozó trilógia után kíváncsian várom a Belgariad sorozatot.

A szerző életrajza