Főkép

Ez az album nem kíván más szerepet betölteni, mind szövegével és képeivel felidézni a filmtrilógia harmadik részének jelentősebb pillanatait, valamint rövid utalások erejéig bemutatni az idevezető utat, vagyis az első két rész tartalmát.


Ezt szem előtt tartva azt mondom, nem lehet okunk panaszra. Szerepel itt jó néhány kép, amelyet érdemes felületes megtekintés helyett alaposan „kivesézni”. Mert bár elérhető már számtalan rövidfilm a forgatás ilyen-olyan eleméről, azért mégiscsak más hangulata és eredménye van annak, amikor saját kedvünk és tempónk szerint csodáljuk meg a rohani lovassereg roham előtti felállásának látképét Pelennor mezején.

Vagy vegyük azt a képet, amikor Faramir apja parancsára kilovagol Osgiliath visszafoglalására. Itt az is látszik, hogy az épületek használtságára, kopottságára is figyelmet fordítottak a díszletezők, nem beszélve a páncélok (ember és ló egyaránt) kidolgozottságáról. Az sem utolsó látvány, amikor Minas Tirith falairól (és Gandalf biztonságot jelentő háta mögül) lepillantunk az ostromló seregre, ahol nem látunk mást, mint ostromgépeket és orkok végtelennek tűnő seregeit.

A szöveg kiegészíti a képeket, és ellát bennünket a szükséges háttérinformációval. Sőt. Időnként olyan eseményeket is megemlít, amelyek egyértelműen nem szerepeltek a moziváltozatban. Ezeket vélhetően a DVD-s bővített változaton láthatjuk majd viszont. Azt hiszem (még ha valóban négy órás vagy hosszabb lesz is), azt egyszer mindenkinek látnia kell.

Kapcsolódó írások:

Gregory Bassham - Eric Bronson: A Gyűrűk Ura filozófiája
Chris Smith: Fegyverek és hadviselés Középföldén
Michael Martinez: Középfölde életre kel
Karen Wynn Fonstad: Középfölde Atlasza
Jude Fischer: A király visszatér - képes útmutató
Sean Astin-Joe Layden: Csavardi Samu története

J. R. R: Tolkien: A woottoni kovácsmester
J. R. R. Tolkien meséi
J. R. R. Tolkien: A hobbit
J. R. R. Tolkien: Kóborló és a varázsló
J. R. R. Tolkien: Szörnyek és Ítészek
J. R. R. Tolkien: Húrin gyermekei
J. R. R. Tolkien: Kürtő úr
J. R. R. Tolkien: Elveszett mesék könyve I-II.