Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Gabriel García Márquez: A szerelemről és más démonokról

Minden azzal a szürke, homlokán fehér foltos kutyával kezdődött, amelyik december első vasárnapjának reggelén átszaladt a piactéren, közben feldöntött pár áruval magrakott asztalt, majd megharapott négy útjába kerülő embert. Többek között a tizenkét éves Sierva María de Todos los Ángelest is. A nemesi származású apától és plebejus anyától származó gyermekről tudni kell, hogy születése pillanatától szülei gyűlöletének célpontja volt, ezért a rabszolgák között nőtt fel, ahol megtanulta szokásaikat, nyelveiket, táncaikat. A márki passzív magatartását azonban megváltoztatja az a tény, hogy a foltos kutya veszett volt, és áldozatai közül szinte már mindenki halott, vagy legalábbis haldoklik. Lányát a ház egyik legszebb szobájába költözteti, elhalmozza ajándékokkal, kedvességgel – egyszóval igyekszik szebbé tenni számára életének utolsó időszakát.

A gyermeken azonban nem mutatkoznak a veszettség jelei, és állapota is csak akkor kezd el romlani, amikor a környék mindenféle „gyógyítói” kezelni kezdik. Sierva María rettenetesen szenved a barbár gyógymódoktól. Egyre többször vannak dühkitörései, amik megijesztik környezetét, akik ahelyett, hogy az okokat keresnék, rásütik a kislányra, hogy megszállta az ördög. Még a püspök is így vélekedik, ezért azt tanácsolja a márkinak: vigye leányát a Santa Clara kolostorba, ahol ördögűzésnek vetik alá. A feladat végrehajtásával megbízott pap azonban beleszeret a törékeny gyermekbe. A megtévedt pap és a tizenkét éves kislány furcsa szerelme többszörösen összetett tragédia, és az ebből adódó feszültség egyetlen logikus megoldása valamelyikük halála lehet.

A lebilincselő történet rengeteg mondanivalót hordoz magában, miközben nagyszerűen ötvözi a mesék, legendák, mítoszok és a Biblia világát a család, a társadalom, a nemzet, sőt, az emberiség nagy kérdéseivel. Idegen kultúrákat ismertet meg velünk, de közben azzal is szembesít, miképpen hatott az európai befolyás az őslakosok életére.

Kapcsolódó írás:

Gerald Martin: Gabriel García Márquez: Egy élet


Galgóczi Móni - 2004. január 16.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!