Főkép

Albeertine (Nicole Kidman) és Fridolin (Tom Cruise) házassága eléri azt a pontot, amit akár vakvágánynak is nevezhetnénk, hiszen féltékenységüktől vezérelve mindketten valami mást, valami újat keresnek. A feleség az álmaiba, képzelgéseibe menekül, amíg a férj teljesen valódi kalandokat keres.


Miközben a férj valódi élményeiből (egy fiatal lány szerelmi vallomása és felajánlkozása, egy örömlánnyal folytatott zaklatott beszélgetés, látogatás egy nagyon furcsa helyen), valamint saját ábrándjaiból szövi álmait a feleség, akarva-akaratlanul is az álmot a valóságtól, a hűséget a hűtlenségtől elválasztó vonalon egyensúlyoznak, és nem tudni, tisztában vannak-e a helyezet kényességével.

A történet látszólagos könnyedsége ellenére a felszín alatt ott bujkál a feszültség, az az érzés, hogy akár egy hirtelen, meggondolatlan cselekvés is kibillenheti a házaspárt ebből a különleges, ám mégis egyensúlyinak tekinthető állapotból, és akkor mindennek vége. De vajon miért mondják el egymásnak az élményeiket?


Talán, mert minden valóságos és vélt képzelgés közepette is szeretik egymást, tudatában vannak a másik fontosságának. Vagy egyszerűen csak szükségük van valamire, amitől másnak érzik magukat, mint a többi ember. Esetleg csak így tudják feldolgozni a lelkükben kavargó bizonytalanságot, így vetítik ki belső vívódásaikat, vágyaikat, amiket olykor még maguknak is csak nehezen ismernek be.

Nem vagyok biztos benne, hogy jó nyomon járok, ám azt nyugodt szívvel merem állítani, hogy annyira magával ragadott a történet álomszerű hangulata, az a furcsa sejtelmesség, amit sugároz, hogy menet közben nem is jutott eszembe a befejezésen gondolkodni. Igazi különlegesség, amit mindenképpen érdemes elolvasni.