Főkép

A hatéves Joey apuka nélkül nőtt fel. Édesanyja egy meglehetősen romantikus, ám rövid életű kapcsolat során lett terhes, és sajnos abban sem egészen biztos, hogy a rendkívül vonzó férfit ott a hajón valóban Lucius Undernek hívták. A kisfiú egyre többet érdeklődik az édesapjáról, a kérdések pedig egyre jobban zavarba hozzák édesanyját. Ettől függetlenül szépen, csendben és nyugalomban éldegélnek kettecskén, mígnem egy csodálatos vasárnap délután a bevásárlóközpont parkolójában megjelenik egy furcsa idős nő, aki folyamatosan azt hajtogatja, hogy a fiúnak meg kell halnia.

Már ez is halálra rémítette anyát és fiát, hát még az, amikor ez a nő megjelent éjszaka Joey ablakánál, és reggelre lemészárolta (vagy mészároltatta) a család kutyáját. Christine természetesen mindkét alkalommal kihívta a rendőröket, akik ki is jöttek, felvették a jegyzőkönyvet, aztán mindenféle ígéret nélkül, ám üresen kongó, nyugtatónak szánt szavak után távoztak. Addig nem fognak nyomozni, amíg fény nem derül az idős nő személyére.

Egy anya azonban megérzi, ha komoly baj van, ezért fogja magát, és kisfiával együtt elmegy egy magánnyomozói irodába, ahol egy nagyon kedves férfi, Charlie el is vállalja az ügyüket. Bár fogalma sincs róla, hogy valójában mibe mászik bele. Pedig ha tudná, hogy el fogja veszíteni négy legjobb emberét, hogy szinte minden ház, amiben megfordultak, vagy amihez közük volt, porig fog égni (a nyomozóirodával együtt), hogy elérkezik az idő, amikor olyan állapotba kerül, hogy nem képes megvédeni senkit, még önmagát sem…

Kicsit előreugrottam a történetben, és közben egyetlen szót sem szóltam azokról, akik miatt hőseinknek menekülniük kell: Grace Spivey-ről és a Végítélet Egyházáról. Grace az az idős nő, aki a spirituális világgal való harmonikus kapcsolata révén isteni látomásokat kap, melyeket saját maga értelmez, majd megosztja híveivel. Akik vakon hisznek neki, bíznak benne, és követik akár a világ végére is. Sőt, akár ölni is képesek érte. Ha kell, egy hat éves gyereket is. És mindezt Isten nevében.

A csúcsjelenetben, amikor Charlie teljesen tehetetlenül, Christine lefegyverezetten és sérülten fekszik a barlang padlóján, Joey pedig félelemtől csillogó szemmel már teljesen behátrált a sarokba, Grace odaadja leghűségesebb emberének a „szent” kést, amellyel meg kell ölni a fiút. Csakhogy a férfiban kétségek merülnek fel – immáron nem először. Aztán jönnek a denevérek. Majd távoznak. És az ötből csupán négyen maradnak életben. A túlélők fejében pedig ott kavarognak a ki nem mondott és meg nem válaszolt kérdések.

A szerző életrajza

Részlet a regényből