Főkép

Bertie Wooster – persze önhibáján kívül – ismét olyan események közepébe csöppen, amelyek teljesen idegenek az általa megszokott nyugalmas agglegénységtől. Minden azzal kezdődött, hogy egy hölgyismerőse, egészen pontosan Roberta Wickham anyukája minden előzmény nélkül felhívta telefonon, de tartalmas és érdekfeszítő csevegés helyett csupán pár összefüggéstelen szó kinyögésére volt képes, aztán fogta magát és elájult.

Ezzel nem is lett volna komolyabb probléma, ám pár perccel később, miután beleolvasott az aznapi Timesba, Bertie is hasonló állapotba került. Legfőképpen azért, mert az újságban olvasható hírrel ellentétben sem most, sem a későbbiekben nem kívánja feleségül venni a csinos és nyughatatlan Robertát.

A helyzet azonnali megoldást kíván, hiszen mit fognak szólni a gyanútlan ismerősök, így hősünk hamarosan Dahlia néni vidéki kúriában találja magát, ahol nem csupán az állítólagos ara, hanem néhány meglehetősen különös, nem feltétlenül normális vendég is tartózkodik. Ebből kifolyólag Bertie hamarosan jóval nagyobb kalamajkában találja magát, mint amikor 23 macskát talált egy elmeorvos a szobájában (aki egyébként is határozott diagnózissal rendelkezik az élet- és magánykedvelő fiúról).

Mindezek tetejében Jeeves, a nélkülözhetetlen inas is szabadságon van (micsoda felháborító szokás), így a jelenlévők kénytelenek saját fantáziájukat használni – persze minden különösebb eredmény nélkül.

Aki látott már legalább egy részt a Csengetett Mylordból, a Vaczak Szállóból, vagy bármelyik ezekhez hasonló sorozatból, könnyedén képet alkothat az angol humorról. Akinek pedig kétségei vannak, hogy az ottani „hülyeség” fokozható, olvasson Wodehouse történetet. Biztosan nem fog csalódni.

A szerző életrajza