Főkép

Dúl a háború. A végletekig elszánt és ezért szinte az őrület határán egyensúlyozó Agamemnón minden követ megmozgat, hogy elfoglalja Tróját és rátehesse a kezét Priamosz király aranyára. A város egyedüli reménye Hektór és Helikáón, akik talán képesek arra, hogy a Nagy Zöldön és a szárazföldön térdre kényszerítsék az ellenük törő hordát.

   

Azt előre leszögezem, hogy ne tápláljon senki felesleges illúziókat az irányba, hogy David Gemmell-nél máshogyan történnek majd a dolgok, mint a valós életben. Bár azt gondolom, hogy ez – tekintve az eddigi három kötetet – elég nyilvánvaló. A szívünknek kedves vagy kevésbé kedves szereplők (Hektór, Akhilleusz, Priamosz, Iphigeneia, Kasszandra, Paris, Helené, Antiphonosz, Polítész, Diosz) élete végül véget ér. Igaz a legtöbb esetben, korántsem úgy, ahogy ezt anno volt szerencsénk megtanulni.

 

Úgy vélem többek közt abban rejlik az egész Trója-sorozat zsenialitása, hogy a szerző briliáns módon új nézőpontokat, új szempontokat és új viszonyrendszereket hoz művébe. A jól ismert események, mítoszok, mondák átalakításával szinte „újrateremti” a trójai mondakört. (Ezt ne keverjük Homérosz Iliászával; az a háború tizedik évéből Akhilleusz haragját, és ennek következményeit mondja el.) Valamint „belefolyik” egy kicsit Vergilius Aeneis-ába is. Egyrészről Priamosz konzekvensen Aeneis-nak hívja Helikáón-t és minden egyes alkalommal rosszallását fejezi ki bárkinek, ha a másik nem így szólítja hősünket. Másrészt már a könyv elején felbukkan a „hét domb városa”. Remélem mindenki számára egyértelmű, hogy mely városról illetve későbbi birodalomról van szó.

 

Gemmell most is sok szálon futtatja a történetet; aki nincs az ilyesmihez hozzászokva, néha elveszett embernek érzi magát. Ezen kívül bizonyos eseményeket eltol az időben vagy egy adott személyhez köthető cselekmény esetén mások is jelen vannak. A legjobb példa erre, hogy Trója ostroma még el sem kezdődött, amikor Odüsszeusz hazatér, hogy Pénelopét kimentse „kérői” karmából. Persze szó sincs kérőkről, valami teljesen mással áll szembe, viszont az ithakai király oldalán felbukkan Akhilleusz és Helikáón is, ami ugye a fennálló konfliktus miatt egy kissé furcsán hangzik. Az első kettő Agamemnón szövetségese, míg Helikáón Priamoszé. Ebből az epizódból is elég jól kiviláglik, hogy Gemmell fő-, vagy főbb szereplői mennyivel felette állnak bizonyos esetekben a világ dolgain, milyen egyszerűen félre tudják tenni személyes-, vagy érdekellentéteiket egy nemes ügy érdekében.

 

Ahogyan a Trója-sorozat eddigi darabjaiban, így itt is jól észrevehetőek az „áthallások” Gemmell korábbi műveinek karaktertípusaival. Az ókori görög hősök mindegyikében ott rejtezik az író valamelyik korábbi hőse; Druss, Árnyvadász, Connavar vagy Jaim Grymauch. A Királyok bukásában fontos szerep jut annak a Banoklésznak, aki egyszerű mükénei katonából lesz Trója egyik megbecsült és istenített hadvezére és hőse – őbenne köszön vissza Druss. Ez a figura tekinthető alapnak és Gemmell írói munkásságát nyomon követve láthatjuk, hogyan fejlődött ez az alak; hogyan vált egyre komplexebbé, egyre színesebbé, míg eljutunk Helikáón-hoz. Azt hiszem az is Gemmell karakterteremtői és írói nagyságát jól mutatja, ahogyan a Trója-sorozatban minden eddig megteremtett archetípusa felbukkan és tökéletesen illeszkedik a történetbe.

 

Akinek „bejönnek” a történelmi regények, azoknak szinte kötelező darab David Gemmell regénye. Úgy vélem mindenki másnak „erősen ajánlott” kategória.