Főkép

November 11.-én vasárnap este 6 órától, a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a 80. születésnapját ünneplő Rhoda Scott, aki korábban már több ízben is adott koncertet Magyarországon, legutóbb Varnus Xavérrel.

 

Hihetetlen, de igaz, a Hammond Orgona Királynője idén ünnepeli a 80. születésnapját. Idén ősszel a Lady Quartet néven megismert formációban Rhoda Scott és három jazz tehetség érkezik a magyar fővárosba, ahol egy új oldalát is megmutatja az orgonista ikon. A koncerten a klasszikus mester legismertebb dalai lesznek hallhatóak, a trió stílusára jellemzően modern, virtuóz és meglepő harmóniai fordulatokban gazdag előadásmódban.

 

Rhoda Scott az amerikai New Jersey államban született egy metodista vándor lelkész legidősebb lányaként. Gyermekkorában a gospel istentiszteletek légkörében nevelkedett, itt fantasztikus zenei és énekes fogékonyságra tett szert. Az eredetileg autodidakta módon tanult zenész 25 éves korában egy mester diplomával a kezében kikerült a New York-i Manhattan School of Music padjaiból, ahol a végzős évfolyamban a legmagasabb adható kitüntetést szerezte meg. Az első fellépésére a Count Basie’s Lounge-ban, Harlemben került sor, ahol az összes jazz híresség azonnal a befogadta.

 

Sikerének titka, hogy ugyanolyan könnyedén játszik komolyzenét, mint ahogy jazzt, gospelt, vagy bluest. Bámulatos memóriával van megáldva, saját maga szerzi a zenét és állítja össze színpadi repertoárjának nagy részét. A színpadon profizmusa, karizmatikus kisugárzása mellett, kedves mosolya és jellemző.

 


Rhoda Scott egy időben szinte hazajárt Magyarországra. Egy korábbi interjúban azt is mondta, ha van előző élet, akkor biztos, hogy magyar volt. Magyar vonzalma azzal kezdődött, hogy a Kodály-módszerről és Bartók népdalgyűjtéseiről írta a diplomamunkáját, a magyar közönség pedig mindig bőkezűen bánt vele.

 

A Harlem Orgona Királynője pályafutása kezdete óta mezítláb játszik. Mint mesélte, gyerekként került egy olyan drámai hangszer közelébe, mint amilyen az orgona, és számára természetesen jött, hogy levette a cipőjét. Később már tudatosan csinálta, hogy jobban érzékelje a hangokat a pedálon.

Rhoda Scott
2018. november 11., vasárnap este 6 óra
Papp László Budapest Sportaréna

További infó és jegyvásárlás:
eventim.hu