Főkép

A Minek egy háromtagú (Nagy M. Hedvig, Nagy Zopán, Syporca Whandal) összművészeti kollektíva. Bemutatkozó kiállításuknak a feketEpe címet adták, utalva a sokáig a melankólia okozójának tartott fekete epére. Hippokratész elmélete szerint ugyanis a betegségeket a négy testnedv: a vér, a sárga epe, a fekete epe és a nyálka aránytalan eloszlása, az éltető testnedvek hibás keveredése okozza, ráadásul a fekete epe túltengésében szenvedő melankolikusoknál a tünetek a kedélyben is jelentkeznek. A kollektíva tagjainak munkáit ez a melankolikus életérzés köti össze, mindhárman a nyolcvanas évek posztavantgárd szubkultúrájának környékéről érkeztek.


A megnyitón a Halszájoptika tagjai (Haynal Ákos, Nagygyörgy Zoltán, Varga Imre) olvassák fel a kiállítók fényképeihez írt rövid kisprózákat zenei alapokra. A Halszájoptika egy 2014-ben indult, folyamatosan bővülő alkotói közösség. Oldalukon (halszajoptika.blog.hu) fotók jelennek meg, ezek alatt pedig a képek által előhívott rövid, vidám, szomorú, groteszk szövegek olvashatók különböző szerzők tollából.
 
Ferdinánd Zoltán (1980) Budapesten él. Jelenleg Proletármulató című kötetén dolgozik.
Nagy M. Hedvig (1983) volt patológiai fotós. Fő témája a halál és önmaga. Meg minden ami trash.
Haynal Ákos (1968) régen újságíró, most a Halszájoptika blog szerkesztője.
Syporca Whandal (1977) képzőművész, performer.
Virág Krisztina (1974) Budapesten él, ír, kerámiázik és művészetterápiát tanul.
Nagy Zopán (1973) költő, író, fotóművész. Legutóbbi kötete: Kétségek. Kökény-kék kőkulcs (Magyar Műhely Kiadó, 2015)
Nagygyörgy Zoltán (1980) exkisdobos, most többnyire mérnök. Írogat.
Varga Imre (1977) fotós és humanista.

 

Helyszín: Bakelit Multi Art Center, 1095 Soroksári út 164.
Időpont: 2017. szeptember 28., 19.00
Megnyitja: Miltényi Tibor esztéta
Fellépők: Halszájoptika, Nagy Zopán, Syporca Whandal
Zene: Rosinflux

 

Forrás: https://www.facebook.com/events/1615523198459124/