Főkép

Szörényi Levente 1980-ben megjelent dalával invitál Müpa-beli koncertjére a Vujicsics együttes. A „Hej, barátom…” programja két, egymástól látszólag idegen zenei világ találkozásáról szól, amelyek bár az elmúlt negyven én során sokszor elhaladtak egymás mellett, előbb-utóbb találkozniuk kellett – mondja Eredics Gábor, a Vujicsics vezetője. Az együttes november 26-án a Müpában Szörényi Levente, Tolcsvay László, valamint a táncházmozgalom legendás alakjai, Sebestyén Márta és Sebő Ferenc közreműködésével mutatják be: az Illés- és Tolcsvay-dalok is harmonika és hegedű után kiáltanak.

 

Az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Vujicsics együttes 1974-ben alakult meg Pomázon, azóta ápolja és élteti – az 1975-ben tragikusan elhunyt zeneszerző és népzenekutató, Vujicsics Tihamér munkássága nyomán – a magyarországi délszláv zenei hagyományt. Indulását nemcsak az akkor kibontakozó táncházmozgalom segítette, de az is, hogy a Budapest környéki települések szerb kisebbsége megóvta vallási, nyelvi és zenei kultúráját. Háromszáz család élhetett akkoriban ezekben a községekben, ahol nem „elviselték” egymást a különböző kultúrájú emberek, hanem teljesen természetesnek vették egymás közelségét. A Vujicsics együttest a mai napig ez a szimbiózis élteti – jelenleg is mindössze egyetlen szerb származású tagjuk van –, és nem értelmezték merőben újjá a délszláv zenei tradíciót, de oly módon adják tovább, hogy nemzetiségi hovatartozástól függetlenül bárki számára élvezetes legyen.

 

Talán ez az egyik magyarázata országos sikerüknek, hiszen alig három évvel megalakulásukat követően, 1977-ben lenyűgözték a Ki mit tud? nézőit és zsűrijét is, és – Petrovics Emil zeneszerzőt idézve – technikai tudásuk, együttjátékuk és megnyerő előadói modoruk fényében nem lehetett kérdés, hogy ők viszik haza a népzene kategória trófeáját. A zenekar első nagylemezét Vujicsics együttes címmel 1981-ben jelentette meg, majd a Szerb és horvát népzene, a Samo sviraj, a Vujicsics 25 és a Podravina következett, de számos színházi és filmzene is megőrizte játékukat. Sőt, a Pink Floydot a világhírnév felé elindító amerikai menedzser, Joe Boyd és az általa vezetett Hannibal Records jóvoltából a nagyvilág a Vujicsics, a Muzsikás és Sebestyén Márta nagylemezei által ismerhette meg a magyarországi népzenét.

 

A zenekar tagjai autentikus előadásmódjukkal, tradicionális hangszereikkel és ellenállhatatlan kisugárzásukkal minden fellépésükön lenyűgözik közönségüket, de negyvenéves jubileumi koncertjük azok számára is meglepetéssel szolgál, akik végig követték pályafutásukat. A különleges találkozás, amely a koncertet keretbe foglalja, a Sebő-együttes egykori tagja, Halmos Béla kezdeményezésének köszönhetően jön létre. „[Szörényi] Levi csak egy gitárral jött. Akkor merült fel, hogy A kuglit eljátszhatnánk akár együtt is. Erre a dalra egy táncházban akár lépést is találnának” – emlékezik vissza Eredics Gábor egy 2012-es jótékonysági koncertjükre. Többen emlékezhetnek arra a tévéfelvételre, amely az Illés-zenekar és Vujicsics Tihamér közös zenélését örökítette meg. Szörényi Levente és Tolcsvay László közreműködésével most ennek a régóta várt találkozásnak tanúi lehetünk, bizonyságot szerezve arról, hogy a hetvenes évek ifjúsága lényegében egyet akart – igaz, más-más utakon –, és a Vujicsics együttes nem véletlenül érezte némelyik Illés- és Tolcsvay-szám hallatán, hogy dallamuk tamburák, harmonikák, hegedűk után kiált.

 

Vujicsics Együttes

2014. november 26., szerda, 19:30 — 23:00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 

Forrás és további infó: Müpa