Főkép

Dorian Concept Trio

A kortárs downtempo elektronika egyik nagy alakja, az osztrák Dorian Concept ezúttal zenekarral mutatja be legfrissebb lemezét, a Ninja Tune-nál megjelent Joined Endst. Mellé még egy Cadik-lemezbemutató is, erre szoktuk azt mondani, hogy tökéletes este, legalábbis azoknak, akik bírják, ha zseniális producerek hiphopot, dzsesszt, grime-ot kevernek kísérleti elektronikával.

 

Oliver Thomas Johnson, azaz művésznevén Dorian Concept a kortárs európai elektronikus zene egyik vitathatatlan zsenije. Az A38 Hajón már többször fellépett, rendkívül tudatos és képzett zenész-producer már öt évvel ezelőtti első lemezével hatalmas sikert és elismerést aratott. Már a kezdetektől kézről kézre adták a BBC Radio 1 híres és trendformáló szerkesztő-műsorvezetői, többek között Gilles Peterson, Mary Anne Hobbs és Benji B, nem csoda, hogy új lemezét már a Ninja Tune-nál adta ki, és elképesztő várakozás előzte meg.

 

Bár a két nagylemez között a műfajban elég sok időnek számító öt év telt el, Dorian Concept egyáltalán nem lazsált: sorra adta ki jobbnál-jobb EP-it, dolgozott együtt a Cinematic Orchestrával (többek között egy közös fellépésen a Royal Albert Hallban), billentyűsként Flying Lotust kísérte koncerteken, és persze új lemezén dolgozott.

 

Amin meg is látszik a törődés. Igazi, nagyszabású, összefoglaló munka született. Ahogy Boomkat mondta róla korábban: "mintha a a technó, a grime, a hiphop, a tánczene és a kísérleti elektronika elmúlt tíz évének eszenciája lenne". Dorian Concept nem nagyon követ stílusokat, mégis jellegzetes és eredeti hangzásba gyúrja össze ezeket. Elválaszthatatlan MicroKorgján újabb és újabb hatásokkal kísérletezik, és absztrakt downtempo szerzeményei valóban egyedülállóak. Dorian Concept ezúttal élőben mutatja be új lemezét, a 2014 őszén megjelent Joined Endst.

 

A trió tagjai

Oliver Thomas Johnson (Dorian Concept): billentyűsök, programozás

The Clonious: billentyűsök

Cid Rim: dob

 

Lemezek

Joined Ends, 2014

When Planets Explode, 2009

 

Cadik

Cadik, azaz Séfel Pál egykor az Anima Sound Systemmel kezdte a szkreccset, és azóta hazánk egyik vezető DJ-jévé lépett elő. Jungle, d`n`b, hiphop - főleg ezekben a műfajokban alkot nagyot, de a Palotaival közös B2B-akciók, a Rewindok és Sunday Sessionök gyönyörű eklektikus szetteket szültek.

 

Az évek során Cadik Magyarország egyik leginnovatívabb, mindig új utakon járó producerévé vált, amit leginkább a megfontoltan haladó, de annál kidologozottabb, briliánssá csiszolt anyagokkal előálló projektjei bizonyítanak. Szervezőként az A38 Hajóval két progresszív, előremutató és nagy szakmai- és közönségsikert hozó sorozatot, a Real Your Nature-t és a Space Is Calledet hozott létre. Közben folyamatosan jelentette meg újabb és újabb, elsősorban downtempo hiphopra épülő, finom rétegekből építkező, tudatodsan komponált lemezeit, amiknek nagy részét az A38 Hajón mutatta be. Most sem lesz ez másként, a dzsesszes-hiphopos Nature Energy című album premierjére kerül sor.

 

Zajok a szomszédból - Új osztrák zenék

Dorian Concept Trio (Ninja Tune, A) - Joined Ends lemezbemutató

Cadik - Nature Energy lemezbemutató

2014. december 5., péntek 23h

A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő

Jegyár: 2500 Ft, elővételben: 2000 Ft. A koncertre kombinált jegy is vásárolható, kizárólag elővételben 2500 Ft-ért, amivel a december 4-i Guts koncert is látogatható. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón. A koncert támogatója az Osztrák Kulturális Fórum.

 

Forrás és további információ:

http://www.a38.hu/hu/program/dorian-concept-live-ninja-tune-at-cadik

http://www.dorianconcept.com/

https://www.facebook.com/dorianconcept

https://soundcloud.com/dorian-concept

https://www.facebook.com/djcadik

https://soundcloud.com/cadik

http://cadik.bandcamp.com/

 

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!