Főkép

2014.08.01. Tátrai Band 25. jubileum, vendég: Ripoff Raszkonyikov

25 éves a Tátrai Band! Színpadon a legendás felállás

Huszonöt évvel ezelőtt, 1989-ben alakult meg a Tátrai Band, a sikert sikerre halmozó legendás zenekar Tátrai Tibor gitárossal, Horváth Charlie énekessel, Pálvölgyi Géza billentyűssel, Kovács Tamás basszusgitárossal és más kiváló muzsikusokkal. A legendás felállás több mint tíz év után ismét összeállt, hogy újra felejthetetlen koncertekkel térjen vissza a színpadra. A Budapest Park bulin elsősorban azok a dalok fognak elhangzani, amelyeket ismer és szeret a közönség. Olyan slágerek lesznek ismét hallhatók, mint a New York, New York, a Hajnali szél, a Titkos szerelem, vagy az Utazás az ismeretlenbe

 

 

2014.08.02. Majka & Curtis (live), vendég: DSP

Majka és Curtis, az összeszokott páros, ismét felrázza a Budapest Park közönségét. Élő koncertjükkel minden rajongónak a szívébe kúsznak. Természetesen hallható lesz majd az összes nagysikerű nótájuk. És ha „kicsikét szűk a világ nekem”, nem kell mást tenni, mint eljönni augusztus 2-án, szombaton Majkáék koncertjére. Ott biztos tágulni fog…

 

2014.08.05. Die Antwoord (ZA)

Az extrém videoklipjeiről és őrült fellépéseiről is híres dél-afrikai Die Antwoord jó pár év után újra Magyarországra érkezik és augusztus 5-én a Budapest Parkban koncertezik. A négytagú - akik közül a frontember szerepét a Ninja művésznév mögé rejtőző Watkin Tudor Jones tölti be -  rap-rave banda 2008-ban alakult Fokvárosban. A különleges zenei projekt egyik fő ihletforrása a zef, egy dél afrikai stílusirányzat. A zef szó azaz „az alapvető stílus”nem csak a zenére korlátozódik, hanem egy komplex életérzést takar. Legegyszerűbben azonban a zenén keresztül definiálhatjuk, amelyre jellemző az afrikai törzsi zenei elemek és modern hangzás kombinálása.  Legújabb albumuk is saját kiadásban jelent meg június 3-án, melyről az első videoklip az Emir Kusturica által ihletett Pitbull Terrier című dalhoz készült és május 20-án látott napvilágot. A rajongók örömére a csapat továbbra is a tőlük elvárt és megszokott már-már bizarr képsorokat vonultatta fel, melyek erős vizuális élményként viszik csúcsra a dal élményfaktorát. A korábbi videókban is fellelhető abszurd jelenetek tökéletes harmóniában vannak a csapat zenei irányvonalával és összességében markánsan fémjelzik karakterüket.

Felvételeikhez hasonlóan az élő koncertek során sem feltétlenül a konformizmus uralkodik a színpadon. Feltűnő, olykor meghökkentő fellépő ruhák, szokatlan show elemek és egyedülálló koreográfia tarkítják a produkciót. A magyar közönség 2010-ben már átélhette a rap-rave őrület minden szépségét, mikor is a csapat a Szigeten csapott óriási bulit most terveik szerint még ezt is túl fogják szárnyalni a Budapest Parkban. 

 

2014.08.06. Ivan and the Parazol & Mary Popkids

A 2010 elején alakult Ivan & The Parazol egy öttagú rock `n` roll formáció. A zenekar 21. századra kusztomizálódott beat zenéje a 60-as, 70-es évek new wave irányzataiból táplálkozik. A garázs rock zenekar első komolyabb sikerét a "Take My Hand" című dalukkal érte el, amellyel hónapokon át az MR2 Petőfi Rádió slágerlistáján szerepelt, megjárva a lista legtetejét is. A szám külföldi zeneblogokhoz és rádiókhoz is eljuttatta a zenekar hírét, melynek következtében 2012 nyarán már a legnagyobb hazai fesztiválok és klubok mellett külföldre is kijutottak. A zenekar 3 klip és egy EP után 2012 őszén jelentette meg debütáló nagylemezét, amelyen az első áttörő slágerük mellett számos új dal kapott helyet. 2013-ban Texas-ban az SXSW fesztiválon is felléptek, majd novemberben New Yorkban turnéztak. 2014 év elején egy londoni miniturnén vettek részt. Innen hazatérve februárban a Papp László Arénában a Deep Purple előzenekara voltak és magabiztos műsorukkal elvarázsolták a közönséget. Legnagyobb meglepetésükre az öltözőjükbe bekopogtatott a Deep Purple basszusgitárosa, Roger Glover is, hogy gratuláljon a műsorukhoz. 2014. márciusában jelent meg második nagylemezük, a Mode Bizarre, melyet egy elővételben teltházas bulin mutattak be az A38 hajón. Minden jelentős hazai fesztiválon szerepeltek már, idén pedig ők jegyzik a Sziget Fesztivál himnuszát, Together című dalukkal.

 

2014.08.07. Magashegyi Underground, vendég: Carbovaris

Nagykoncertre készül a Magashegyi Underground

A Magashegyi Underground legnagyobb nyári koncertje egy modern audiovizuális élményt nyújt az arra ellátogatóknak augusztus 7-én a Budapest Parkban. A Magashegyi Underground  fellépése egy igazi nagykoncert lesz, amelyen egy komplex, modern műsorra számíthatunk. Nem csak a fülnek, de a szemnek is akad bőven csemege, a zenekar ugyanis új, több érzékre egyidejűleg ható látványtechnikával készül. - Egy összetett előadással készülünk, a színpadon a képi világ nyelvére fordítva is megjelennek majd a történeteink, melyek a dalokkal összeforrva egy igazi audiovizuális élményt adhatnak reményeink szerint. Egy olyan szabadtéri eseményt tervezünk, mely egy estére a fesztivál hangulatból a nagykoncertek hangulatába visz – mesélte Bocskor Bíborka, a zenekar énekesnője. Az együttes ehhez a koncerthez folytatja kísérletezését új hangszerekkel, új hangszínekkel és enged az új inspirációknak is, így a dalok áthangszerelve, komplexebben szólalhatnak majd - Van pár dal, amelyek most újraéledtek bennünk és ezeket izgalmas átdolgozni, úgyhogy most a próbákon épp ezeknek a számoknak az új hangzásvilágán dolgozunk. A koncerten hallható lesz így például a Körmenet, a Megijedt lovakon és pár dal az első lemezről is – tette hozzá Bíborka. A Magashegyi Underground vendége a Carbovaris zenekar lesz. A koncert este hét órakor kezdődik a Budapest Parkban.

 

2014.08.08. „Na, milyen volt Afrika?" - ünnepi KFT koncert vendégekkel

A KFT zenekar egyik legnagyobb slágerének, az Afrikának a születésnapját ünnepli a Parkban. Ennek örömére egy egyszeri és feledhetetlen koncerttel örvendezteti meg közönségét a zenekar. Meghívott vendégekkel kimondottan erre az alkalomra született produkciókkal varázsolják el a KFT rajongókat és az extravagáns programok szerelmeseit:
Hajós András és Hegyi György egy sosem hallott KFT-dal ősbemutatójára készül, lesz közös zenélés a fél Hooligans-szel, Csipával és Tóth Tibivel, népzenei meglepetés az ízesen hegedülő Ökrös Csabával, éneklés Danics Dórával, szuahéli ének-nyelvtanpercek az afrikai Serengeti Troupe-pal.

Aki pedig megunta, hogy mindig itt legyen, igyekezzen, és nyerjen afrikai utaz(gat)ást – plusz spóroljon – az elővételben vásárolt jegyével.
NYERJ AFRIKAI UTAZÁST! Aki elővételben vásárol jegyet az ünnepi koncertre, stílusosan afrikai utazást nyerhet a Vista Utazási Iroda felajánlásából Egyiptomba.
A sorsoláson való részvételhez az elővételben vásárolt jegy kódját küldd el a kftegyiptom@budapestpark.hu címre.

 

2014.08.09. HS7, vendég: Konyha

Heaven Street Seven - Valami, Sajnálom, Hol van az a krézi srác, Dél-Amerika, Ez a szerelem, Szia - ugye tudjuk, kiről van szó? Az 1995-ben alakult, 2010-ben fennállása tizenöt éves évfordulóját dupla válogatáslemezzel és jubileumi koncerttel ünneplő Heaven Street Seven az újkori hazai indie-gitárpop zenekarok idősebb nagytesója. Az új lemezeit nagyjából kétéves periódusokban prezentáló, kezdetben angol nyelven éneklő öttagú együttes 2000-ben jelentetett meg első ízben teljes egészében magyar nyelvű számokból álló dalcsokrot (Cukor), azóta pedig sorozatban szállítja az albumonként két-három közismert slágert produkáló „anyanyelvi” albumokat (a zenekar legutóbbi sorlemeze a 2008-a Jazz). Szűcs Krisztiánék az elmúlt években nagy sikerrel koncerteztek a hazai klubokban és fesztiválokon, s több világsztárral - REM, Radiohead, Fun Lovin Criminals, Morrissey - is léptek fel egy színpadon, nyertek rangos hazai (Fonogram) és komoly nemzetközi díjat (European Breakthrough Award), valamint 2007-ben tizenöt állomásos európai turnét is abszolváltak. A HS7 legfrissebb megjelenése a 2012 októberében a Megadó Kiadó gondozásában megjelent, “Felkeltem a reggelt” című nagylemez.

 

2014.08.14. INGYENES Nyílt nap 3 tánctéren

Akarsz egy jót bulizni? INGYEN? Három tánctéren? A Budapest Park augusztus 18-án nyílt napot tart, ahol egyidőben 3 tánctéren zajlik a buli három olyan igényes és zseniális Dj vezetésével, mint Dj George Jr. (Retro Kert), Dj Sampler (Nagytánctér), valamint Narai ( Park Dance Arena).

Ugye ezt te sem akarod kihagyni? Mi felkészültünk, csak rád várunk.

 

2014.08.15. Bikini, vendég: Abaházi Csaba és az RLB

Aki kilátogat az augusztus 15-i koncertre a Budapest Parkba, annak kellemes meglepetésben lesz része, hiszen a régi és új dalok ötvözése izgalmas hangulatot ad a rendezvénynek. A Bikini repertoárjában megtalálhatóak az új dalok, és a már klasszikus nagy slágerek. Vendég Abaházi Csaba és az RLB együttes. Az előrejelzések szerint nagyon jó buli várható!

 

2014.08.16. P. Mobil, vendég: Radar

LEGYEN IGAZSÁG, VESSZEN A VILÁG!
A nem "állami dotációval" létrejött vagy mesterségesen életben tartott rockzenekarok közül kétségtelenül a legnagyobb népszerűséget a P. Mobil mondhatta magáénak. Ők hajtottak a legrégebben a sikerért, az elismerésért, ők mondhatták magukénak a legfanatikusabb rajongótábort. Dalaik, szövegmotívumaik, színpadi ötleteik, melyek annyira meghatározták és meghatározzák a hazai rockéletet, a harmadik évezredben is tovább dübörögnek, mert a zenekar örök, a  P.MOBIL ÉL !

 

2014.08.19. PUF

A PUF végig kíséri a Budapest Park cseperedését, hiszen a születésétől kezdve velünk van minden évben, szezononként többször is. Mert szeretik Őket. Mert szeretjük Őket. Mert a Pál utcai Fiúkat nem lehet nem szeretni. Ők azok, akik 1983 óta ott vannak a magyar „underground” színterén. Megvívták a maguk csatáit, elérték a maguk sikereit, és tagcserék ide vagy oda, ők mindig a „PUF” voltak. Az ezredforduló náluk is egy új korszakot jelentett. Új lendülettel és a régi hévvel vetik bele magukat újból a zenélésbe (néhány év kihagyás után).Rengeteg koncert, teltházas bulik jelzik, hogy három évtized után is képesek mindig megújulni. Okos szövegekkel ellátott lendületes gitárzenéje folymatos népszerûséget biztosít a Pál Utcai Fiúknak.A Budapest Park és közönsége mindig örömmel várja Lecsóék újabb koncertjét, ahol az igazi bulizás garantált és a hangulat mindig a csúcson.

Veszélyesen jók. Kihagyni képtelenség…

 

2014.08.21. Edda Művek

Kell-e bárkinek is bemutatni az EDDA MŰVEKet? Ugye nem? A Budapest Park visszatérő vendégei ők, akik mindig teltház előtt adja mással össze nem hasonlítható „Eddás”rockkoncertjeit. Együtt üvölti a közönség Pataky Attilával a dalokat a pesti éjszakába, megy a headbang-elés, a közönség soraiban az egyfőre eső léggitározás száma meghaladja az x-et. Összegezve: augusztus 21-én megint egy kihagyhatatlan koncert várja közönségét a Budapest Parkban.

 

2014.08.22. Depresszió, vendég: Sold For Evil (UK), Drow

A 2000-ben történt megalakulás óta a zenekar 6 lemezt, 18 videoklipet, 3 DVD-t, 1 kislemezt, 1 válogatáslemezt és egy koncertlemezt készített. Az 5 tagú formációt számtalan közönségdíjjal jutalmazták, és több mint 650 koncertet adott. Az egyik legnépszerűbb hazai Rock-zenekarnak számító csapat több kiadványával is vezette a hazai lemezeladási listákat.
Több teltházas, önálló turné mellett a zenekar évek óta a hazai fesztiválok egyik kiemelt produkciójaként lép színpadra. Pályafutása során olyan világsztárokkal játszott együtt a Depresszió, mint például a Korn, Deep Purple, Marilyn Manson, Slayer, Deftones, Motörhead, Soulfly, Apocalyptica, Sepultura, Biohazard, Down, Skindred, Bloodhound Gang, Machine Head, Guano Apes, Ignite, Clawfinger, Anthrax, Fear Factory, Kosheen, Within Temptation, Manu Chao.

 

2014.08.23. Total Summer Fesztivál

Koncertek és party egy este! Augusztus 23.án újra Budapesten robban a mindent elsöprő slágercunami! Kezeket fel és tombold végig a nyár legnagyobb buliját csakis toplistás dalokkal! A buliról és a koncerthangulatról az est sztárfellépői DOBRÁDY ÁKOS/TNT @ ÁMOKFUTÓK @ GROOVEHOUSE @ BETTY LOVE @ NÁKSI ATTILA @ SUB BASS MONSTER @ DJ DOMINIQUE @ PERJÉS ZOLTÁN - FEAKY D @ ORBÁN DJ MIX TAMÁS és a HAPPY GANG gondoskodnak. 

A nagyszínpadi program után a buli a nagytánctéren és a retro kertben folytatódik!

 

2014.08.27. Copy Con, vendég: Deniz

Copy Con a hazai zenei élet különleges egyénisége, élőzenés klubok és fesztiválok állandó, népszerű szereplője, másfél év „alkotói szabadságot” követően idén tavasztól újra koncertezik. 2012. év végén jelent meg negyedik albuma, amely 7 év összefoglalása és lezárása volt, megjelenését közel másfél éves „visszavonulás”, „alkotói pihenés” követte. A „bűvös hét év” végén nem csak befejeződik valami, hanem új is születik - ezúttal biztosan. Ez persze nem feltétlenül jelent teljes váltást, elsősorban annak az igénye, hogy a mondanivaló, a dalok még nagyobb erővel szólaljanak meg, hogy a kisebb-nagyobb koncerthelyszínek méltó szereplőjeként a zenei élmény is még nagyobb jelentőséghez jusson. Copy Con tehát új, a Budapest Riddim Band kiváló zenészeivel alakított csapatával tér vissza a „világot jelentő deszkákra”. Sok tekintetben a dalok is felfrissültek, négytagú énekszekcióval, átalakított hangzással. A műsorból természetesen nem maradnak ki az elmúlt évek Copy Con slágerei sem, de a közelmúltban is születtek dalok, amelyeket 2014-ben már megismerhet a közönség is, mégpedig nem csak a koncertek keretében...

 

2014.08.28. Random Trip Budapest Park Special

Valami speciális. Valami egyedi. Csak itt. Csak most. Csak nektek: Random Trip Budapest Park Special!

Valerie M (Groove Armada, The Freestylers, UK) - ének

Zalon (ex-Amy Winehouse Band) - ének

iLLspokinn /US/ - rap

Wolfie (Punnany Massif) - rap

Judie Jay - ének

MC Kemon (Irie Maffia, Bless) - rap

MC Zeek (Rewind) - rap

Saiid (Akkezdet Phiai) - rap

Vígh Arnold (Majka, Piknik Park) – basszusgitár

Gátos Iván (Váczi Eszter Quartet) - billentyű

Kardos Norbert (Caramel, Radics Gigi) – billentyű

DJ Q-Cee (Vinyl Warriorz) – scratch, beatbox

Delov Jávor (Turbo) – dob

 

2014.08.29. Vad Fruttik, vendég: Esti Kornél

Vad Fruttik, Budapest Park. Két öszetartozó név. Passzolnak egymáshoz. Szeretik egymást. És a közönség is őket. Épp ezért augusztus 29-én újból összejönnek, hogy mindenki nagy örömére szórakoztassák egymást és felbolygassák a lelkeket, örömbe öltöztessék a közönség szívét, megmozgassák kezeket, lábakat!

 

2014.08.30. Irie Maffia, vendég: Kelemen Kabátban

2005 óta nyűgözi le a hazai és a nemzetközi közönséget a genre reggae, hiphop, funk, rock, dancehall, cumbia műfajok legkíválóbb képviselője az IRIE MAFFIA. Sikerüket legjobban az bizonyítja, hogy MC Dermot Ghánában forgatott magyar nyelvű klipje egy nap alatt 10.000 letöltést ért el! TISZTELET érte!

 

Forrás: Budapest Park