Főkép2012. szeptember 5.
18.30 Szezonnyitó táncház - HaTEha Szerda

A Fonó nagyszabású szezonnyitó táncháza - kilenc zenekar, tánctanítás három teremben, furulyakör, dalok oktatása, kiállítás
Közreműködik.: Szeret zenekar, Eszterlánc zenekar, Fonó zenekar, Poros zenekar, Erdélyi zenészek klubja, Berka zenekar, Fanfara Complexa, Góbé zenekar, Felvonó zenekar.
Három különböző teremben párhuzamosan fog szólni a muzsikaszó! A pajtában a Szeret, az Eszterlánc, a Fonó zenekar, a Poros, és az Erdélyi zenészek klubja húzza, a színházteremben két moldvai zenekar a Berka és a Fanfára komplexa fújja, a büfénél pedig a Góbé és a Felvonó zenekarok táncoltatják a népet.
A szerdai táncházakba havonta hagyományőrző öregeket hozunk ki, hogy ne csak kiváló közvetítőkön keresztül lehessen ismerkedni ezzel a csodálatos műveltséggel, hanem magából a tiszta forrásból is meríthessünk. Ezektől a néniktől és bácsiktól nem csak a táncot, és a dalokat tanulhatjuk el, de általuk közvetlen emberi tapasztalásunk lehet egy másik korról, egy másik világról, egy teljesen más alapokon nyugvó életszemléletről.
A szerdai táncházak új nevet kaptak: HaTeha Szerda néven szerepelnek ezentúl a programban.
Az őszi időszakban Észak-mezőségi táncokat tanulhatunk.
18.30 Tánctanítás kezdőknek és haladóknak. Tánctanárok: Fitos Dezső és Kocsis Enikő
20.30 Táncház
Belépő:

18.30-tól 1000 Ft
20.00-tól 500.-Ft
Aki hangszerrel jön és muzsikál, annak ingyenes a belépés!

2012. szeptember 8.
20.00 Sebestyén Márta - Andrejszki Judit régizene koncert

Sebestyén Márta a népzene, Andrejszki Judit pedig a régizene emblematikus alakja. Közös régizene koncertjeik izgalmas utazást jelentenek mindkettőjük számára. A koncerten első alkalommal szólaltatják meg a Fonó nyári szerzeményét, a harmóniumot.
Műsoron:
Századok magyar zenéje európai kitekintéssel, népi és írott forrásokból
Jegyár: 1500 Ft

2012. szeptember 12. - 18.30 HaTeHa Szerda
18.30 Tánctanítás kezdőknek és haladóknak. Tánctanárok: Fitos Dezső és Kocsis Enikő
20.30 Táncház
Belépő:
18.30-tól 1000 Ft
20.00-tól 500.-Ft
Aki hangszerrel jön és muzsikál, annak ingyenes a belépés!

2012. szeptember 13.
19.30 Poros klub - magyar népzene és néptánc

Régi családi zenekarok és falusi közösségek hangulatát idéző esték a Fonóban, minden csütörtökön
Program:
19.30-tól Ének és tánctanítás alapfokon.
A Kárpát-medence tájegységeinek zenei és tánchagyományai, a széki táncokkal , énekekkel kezdődően. Zenei, tánc és viselet bemutatók, előadások, igaz történetek a zenekartól és meghívott vendégeitől, azoknak, akik még nem jártak vagy régen voltak táncházban.
22.00–24.00
TÁNC
Szeretettel várjuk táncolni vágyó zenészkollégáinkat is!
Házigazda: Nagy Zoltán József „Púder”
Belépő: 500.-Ft

2012. szeptember 14.
20:00 Berka együttes moldvai és vonós táncháza. Közreműködik: Felvonó Zenekar
Belépő: diákoknak 500 Ft, felnőtteknek 800 Ft.

2012. szeptember 15.
20.00 Dresch Mihály - Lukács Miklós duó, Szokolay Dongó Balázs - Bolya Mátyás duó

2x2, vagy duokoncert duplán. A hazai folk és etno jazz kiemelkedő egyéniségei adnak duóban találkozót egymásnak ezen az estén.
20.00 Rohoncz Folkműhely - DUO
Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás
FOLK & IMPRO
Improvizatív kamarazene fúvós- és pengetős hangszerekre
A népzene felől érkezve, találkozva a történeti zenével és megmártózva a jelen színes zenei univerzumában a népzenei hangszerek a kortárs művészet engedelmes eszközévé értek e két művész kezében. Legyen szó érzékeny kamarazenéről vagy színházi alkalmazott zenéről: a műfaji határok eltűnnek, a duó összetéveszthetetlen hangzása mindig varázslat. Népzenei ihletés, dallamközpontú improvizáció, folklórban kristályosodott zenei gesztusrendszer: valódi alkotó-előadóművészet.
22.00 Dresch Mihály - Lukács Miklós duó
A hazai etno jazz és folk két kimagasló egyéniségének szaxofon/furulya-cimbalom duókoncertje különleges élményt ígér, hiszen külön-külön is elképesztő tudás és invenció jellemzi őket. Zenei kapcsolatuk 8 évvel ezelőtt a Dresch Quartettben kezdődött. A duó először két évvel ezelőtt koncertezett, létrejöttét a kölcsönös zenei együttgondolkodás és tisztelet motiválta. A műsoron Dresch saját szerzeményei mellett
népzenei feldolgozások és jazz sztenderdek is felcsendülnek.
Jegyár: 1300 Ft

2012. szeptember 17.
Budai Tangó - Tánctanfolyam Budai László vezetésével

Oktatók: Budai László(világbajnok) - Pirity Andrea
18:30-20:00 kezdő (1)
20:00-21:30 teljesen kezdő (0)
Szintek:
teljesen kezdő (0) nem szükséges előképzettség
kezdő (1) legalább 3 hónap
kezdő (2) legalább 6 hónap
középhaladó (3) legalább 1 év
középhaladó (4) legalább 2 év
haladó (5) legalább 3 év
A tanfolyamokra folyamatosan lehet becsatlakozni. A teljesen kezdőknek a 4. óra utáni csatlakozás esetén előzetesen magánóra vagy intenzív hétvégi tanfolyamon való részvétel javasolt.
Árak:
alkalmi jegy: 1.800 Ft / fő / 90perc
bérleti díj: 8.500 Ft / 6 alkalom (8 hétig használható fel)

2012. szeptember 18.
Budai Tangó - Tánctanfolyam Budai László vezetésével

18:30-20:00 kezdő (1)
20:00-21:30 teljesen kezdő (0)
Árak:
alkalmi jegy: 1.800 Ft / fő / 90perc
bérleti díj: 8.500 Ft / 6 alkalom (8 hétig használható fel)

2012. szeptember 19. - 18.30 HaTeha Szerda
18.30 Tánctanítás kezdőknek és haladóknak. Tánctanárok: Fitos Dezső és Kocsis Enikő
20.30 Táncház
Belépő:
18.30-tól 1000 Ft
20.00-tól 500.-Ft
Aki hangszerrel jön és muzsikál, annak ingyenes a belépés!

2012. szeptember 20. - 19.30 Poros klub - magyar népzene és néptánc
19.30-tól
Ének és tánctanítás alapfokon.
22.00–24.00
TÁNC
Belépő: 500.-Ft

2012. szeptember 21. - 18:30 Balázs Elemér Group klub
20.00 Balázs Elemér Group
Előzenekar 18.30-tól: Oláh Krisztián Trió
A Balázs Elemér Groupot, Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarát, 2000-ben alapította Balázs Elemér, a nemzetközileg is széles körben elismert és keresett jazzdobos. A zenekar, amelynek tagjai a magyar jazz élvonalához tartoznak, megalakulása óta jelentős hazai eredményeket ért el (pl.: Fonogram díj, 2005.), továbbá nagy sikerrel szerepelt több tekintélyes európai jazzfesztiválon is (pl.: Bécs, London, Berlin, Hága, Prága, Pozsony, Skopje). A Group kiemelkedően egyéni hangzásvilágot alakított ki; ennek legfőbb jellemzői a dallamközpontúság és a különleges ritmika, amelyeket a férfi- és női hang érdekes kontrasztja tesz még színesebbé. Emellett a zenéjük rendkívül változatos, ami abból fakad, hogy szívesen kalandoznak például az etno stílus világában, és a legkülönbözőbb zenei kultúrákból merítenek inspirációt. Ez érzékelhető az eddig megjelent albumaikon is, hiszen mind a négy teljesen egyedi hangulatokat, zenei világot ragad meg. Kritikusok szerint ez az a fajta elmélyült zene, ami bármilyen szituációban hallgatható.
Belépő: 1000.-Ft

2012. szeptember 22. - 20.00 Erdélyi zenészek klubja
Az erdélyi táncház.mozgalom a magyarországi ötlet átültetésével jött létre, két lényeges különbséggel: Ceausescu kommunista diktatúrájának sötét árnyékában és az akkori kulturális elzártságban utóvirágzó paraszti kultúra világítótornyának tövében.
Akkor ugyanis igazi lakodalmakban, igazi nagy prímások játszottak, és a székiek sem csak Kányádi halhatatlanná lett versében táncoltak „fekete-pirosban” a kolozsvári Posta téren. És, bár a szeku azonnal kitüntetett figyelmével, többek közt Kallós Zoltán segítségével mégis, kerültünk legyen bárhova a világban, életünk meghatározó élménye lett az akkori „táncházas” lét.
Szétszóródtunk, de ismét találkozni akarunk. Ebben segít a Fonó Budai Zeneház: havonta egyszer meghirdetjük az Erdélyi zenészek klubját a Fonóban, ahol az erdélyi zenészek mindenkit, mint anno Erdélyben, szívesen látnak és hívnak.
Belépő: 1000.-Ft

2012. szeptember 24.
Budai Tangó - Tánctanfolyam Budai László vezetésével

18:30-20:00 kezdő (1)
20:00-21:30 teljesen kezdő (0)
Árak:
alkalmi jegy: 1.800 Ft / fő / 90perc
bérleti díj: 8.500 Ft / 6 alkalom (8 hétig használható fel)

2012. szeptember 25.
Budai Tangó - Tánctanfolyam Budai László vezetésével

18:30-20:00 kezdő (1)
20:00-21:30 teljesen kezdő (0)
Árak:
alkalmi jegy: 1.800 Ft / fő / 90perc
bérleti díj: 8.500 Ft / 6 alkalom (8 hétig használható fel)

2012. szeptember 26. - 18.30 HaTeha Szerda
18.30 Tánctanítás kezdőknek és haladóknak. Tánctanárok: Fitos Dezső és Kocsis Enikő
20.30 Táncház
Belépő:
18.30-tól 1000 Ft
20.00-tól 500.-Ft
Aki hangszerrel jön és muzsikál, annak ingyenes a belépés!

2012. szeptember 27. - 19.30 Poros klub - magyar népzene és néptánc
19.30-tól
Ének és tánctanítás alapfokon.
22.00–24.00
TÁNC
Belépő: 500.-Ft

2012. szeptember 28. - 20:00 Berka együttes moldvai és vonós táncháza. Közreműködik: Felvonó zenekar, vendég: Magyarpalatkai banda
Várunk mindenkit sok szeretettel a Berka Együttes és a Felvonó Zenekar közös moldvai-vonós táncházába!
Fono17 - Vendég: Magyarpalatkai Banda
Az erdélyi Mezőségen található Magyarpalatka (románul Palatca) régóta a környék egyik legjelentősebb zenészközpontja. Az itt élő cigányzenész dinasztiák nemcsak saját falujuk, hanem sok környező település (például Báré, Kötelend, Mezőgyéres, Mezőkeszü, Vajdakamarás, Visa) zenei igényeit is kielégítették. A zenekar egyaránt játszik magyar, román és cigány népzenét.
Táncház egyszerre két helyszínen, tánctanítással!
Belépő: diákoknak 500 Ft, felnőtteknek 800 Ft.

2012. szeptember 29. - 19.00 Hobo klub - szezonnyitó
Havonta egyszer, szombat esténként folytatódik Hobo klubja a Fonóban, ahol Hobo és Bandája – Póka Egonnal és legkiválóbb tanítványaival, ifj. Tornóczky Ferenccel és Szakadáti Mátyással – várja a rajongókat.
Hobo visszatér a gyökerekhez, s újra megidézi az egykoron a MOM-ban, az FMH-ban majd a Lágymányosi Közösségi Házban működő legendás Hobo-hangulatot. Bluest, rock and rollt, kuplékat játszik, verseket szaval testközelből, mindeközben zenészeket, költőket, színészeket hív vendégül, művészfilmeket, zenés filmeket vetít, kiállításoknak ad teret, fiatal együttesek számára nyújt lehetőséget a bemutatkozásra.
Belépő: 2000.-Ft

Forrás és további információ: Fonó